2024. március 29. - Auguszta

Sikerrel zárult a filmünnep

Teltházakkal zajlott a European Film Promotion (EFP) Münchenben, Koppenhágában és Madridban megrendezett Picture Europe! című, februártól áprilisig tartó vetítéssorozata, amelyben magyar alkotás is szerepelt.
2008. április 22. kedd 17:05 - Hírextra
"A project immár a saját lábára állt" - értékelte a madridi zárás után a rendezvényt az EFP igazgatója, s ennek alátámasztására elmondta, hogy az idén második ízben megtartott kortárs európai filmeket népszerűsítő filmesemény a tavalyi nyitányhoz képest 59 százalékkal több látogatót vonzott a három európai nagyvárosban. Nagy érdeklődést váltott ki az a kezdeményezés is, hogy az alkotók, a forgalmazók és a mozisok találkozzanak a közönséggel a vetítéseken.

Az EFP a "Lássuk mi történik a szomszédoknál!" mottó alatt tucatnyi, szomszédos országokból származó filmsikert vetített egy-egy héten át előbb Münchenben, majd Koppenhágában, végül Madridban.

A bemutatott alkotások között volt Török Ferenc Overnight című filmje, amelyet a rendező is elkísért. Jan Sverák cseh rendező az Üvegvisszaváltó című munkájával szerepelt, Albert ter Heerdt holland direktor pedig Kicks című filmjét prezentálta - közölte az EFP hétfőn kelt hírlevele.

A vetítéssorozat megrendezését az Európai Unió MEDIA Programja és a résztvevő városok kiválasztott mozijai támogatták.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását