Kultúra
Francia színházi fesztivál
Francia színházi fesztivált rendeznek csütörtöktől három napon át Veszprémben, a Latinovits Játékszínben; a fesztiválon öt ország 120 diákszínjátszója vesz részt.
Az előadások francia nyelven hangzanak el, a nyelvet ismerők és a francia kultúra iránt érdeklődők azonban ínyenc színházi előadásokat láthatnak majd, ugyanis a fellépő színtársulatok több fesztiválon szerepeltek már sikerrel, illetve számos díjat nyertek el – mondta Mihalovics Árpád, a fesztivált szervező veszprémi Pannon Egyetem rektorhelyettese, a francia tanszék vezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Az előadások ingyenesek lesznek.
A napi programok és előadások főszervezői – Paul Sesboüé, az egyetem francia nyelvi lektora és Ivan Kristijan Majic, a tanszék horvát állampolgárságú hallgatója – arról tájékoztattak, hogy fellépnek a Latinovits Játékszínben cseh, szlovák, román, lengyel és magyar színjátszók. A magyarokat a helybeli (veszprémi) Vetési Albert Gimnázium francia tagozatának diák színjátszói, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium együttese és a budapesti Tamási Áron Társulat képviseli – hangzott el.
Ivan Kristijan Majic elmondta: az előadások csütörtökön, pénteken és szombaton 17 és 19 órakor lesznek, de szombaton már déltől hangulatos "francia délutánra" várják az érdeklődőket a Színházkertbe. -Egy kis "párizsi atmoszférát" igyekszünk teremteni francia zenével, táncokkal, illetve francia bor- és sajtkínálattal – tette hozzá a szervező.
A játékosabb kedvű vendégek megismerkedhetnek a franciák nemzeti játékával, a petankkal is (vasgolyók dobálása) – jegyezte meg Paul Sesboüé. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy azért választották a francia fesztivál helyszínéül Veszprémet, mert egy "kulturális fellegvárnak" tartják (egyeteme francia tanszékének kiemelkedő színvonala Európában is ismert) és egy dinamikusan fejlődő, szép városról van szó. "Ahol jól érzik majd magukat a francia nyelv és a színjátszás iránt érdeklődők" – tette hozzá a tanszék francia állampolgárságú lektora.
A francia fesztivált az egyetem mellett a város önkormányzata és több helybeli cég is támogatja – tájékoztatott a tanszékvezető professzor.
Forrás: MTI