2024. március 29. - Auguszta

Utolsó simítások a zsinagóga felújításán

Az utolsó simításokat végzik a váci zsinagóga felújításán, a 135 éves műemlék épületet június 1-jén adják át - közölte a Váci Zsidó Hitközség elnöke hétfőn az MTI-vel. Turai János elmondta, hogy a város közepén álló, latin-romantikus stílusjegyeket viselő
2008. március 17. hétfő 14:49 - Hírextra

A második világháború pusztításait a zsinagóga épségben átvészelte, ám ezt követően - tanácsi tulajdonban - egyre elhanyagoltabbá vált, olyannyira, hogy az összeomlás veszélye fenyegette. Tetőszerkezete beomlott, volt időszak, amikor hajléktalanok vertek benne tanyát.

A helyi önkormányzattól a ,90-es évek elején a Váci Zsidó Hitközség visszavásárolta az épületet és hozzáláttak a helyreállításhoz szükséges pénz gyűjtéséhez. A felújítási munkálatok öt éve kezdődtek, s hozzávetőleg 200 millió forintba kerül a teljes rekonstrukció. Ebben a Mazsihisz és a helyi önkormányzat is segített, s pályázati pénzeket is elnyertek - mondta az elnök.

Jelenleg a belső festés munkálatai zajlanak, az eredeti, világosszürke színvilágot visszaadva. A mennyezetet valaha díszített freskó viszont csak később készül majd el, ennek költsége önmagában 22 millió forint lenne, amire egyelőre nem futja a hitközségnek - közölte Turai János.

A napokban szállítják a helyszínre Szarvasról azt a tizenhat csillárt, amelyek a fényképek alapján megegyeznek az eredetivel, s a világítást adják majd. A Szarvasi Fémipari Rt. készítette el ezeket a hat- és hétágú, üvegből készült világítótesteket. A zsinagóga kövezete az ürömi kőbányából kerül ide, a karzat padlózata bükkfából készült, az idevezető lépcsők korlátait kőrisfából faragták ki az asztalosok.

A zsinagóga az átadás után elsősorban hitéleti célokat szolgál majd, de emellett a helyi művészetek, az oktatás és a kultúra számára is otthonul fog szolgálni. A holokauszt után felújított zsinagógák közülük a váci lesz az első az országban, amelyet a helyi hitközség saját beruházásában épít újjá - mutatott rá a hitközség elnöke.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását