2024. március 1. - Albin

Pokolra a tömegközlekedéssel!

Ugye, hogy elvoltunk BKV nélkül? Akkor minek tartjuk fent? Pusztuljon az egész! A tömegközlekedést pediglen le kell rombolni! Felszántani és sóval behinteni! Maguk még elhiszik, hogy az közfeladatot végez? Közfeladat az, amikor az én adómat másokra költik
2008. április 19. szombat 08:59 - Tálos Lőrinc
Busszal, metróval, villamossal és trolival a lúzerek járnak. Leprás mindegyik, ráz az út, mert öregek a felfüggesztések, ráz maga a troli, mert öreg az is. Prolibusz, ha értik mire gondolok, a világ boldogabbik felén – Budán – nem is jár olyan. A metróállomások jó részén olyan hangulata támad az embernek, hogy vonzóvá válik a sínpár, és a közeledő kerekek feloldozó perspektívája. És a büdös, az nem is jár rendesen, nem vár, ha szaladunk utána, vagy épp csak annyit, hogy jól ránkbassza az ajtót. És bizony, takarékossági szempontból még kevésbé fog járni, még lepattantabb lesz az egész, pont mint Kalkutta külvárosában, cunami után. El kéne pusztítani az egészet, összefirkált, közegészségügyi kockázatot jelentő, műbőr-szivacs ülésekből máglyát rakni, és a tetejébe az ejtőernyős vezérigazgatókat, nyakukban táblával, rajta a fizetési kimutatásukkal, hogy utas, dolgozó hegyeset sercintve fejezhesse ki adekvát véleményét.

Autóba kell ülni, kizárni azt a sok embert az intimszférából pár mázsa vassal, nem alkalmazkodni senkihez, pocsolyába hajtani, hogy jól lefröcsköljük az összes többi lúzert a megállóban, amilyenek mink is voltunk valamikor, majd letekerni az ablakot és az arcukba röhögni kaján. És pöfögni a kismamák orra alá, bottal ugrani ki a kocsiból, ha valaki ránk dudál, vagy gyorsabban parkol oda, ahová mi is szeretnénk. Hát az valami isteni érzés. A többi lúzer meg forduljon az árokba a havibérletével és csuklós busszal együtt. Mégis ki a rossebb drukkol a BKV Előre futballcsapatnak? Ha már itt tartunk, volna egy remek tippem arra, hol kéne kezdeni a takarékoskodást. Vagy az utasokra rátolni az egész miskulanciát, pont úgy, ahogy a kutyaszart dobjuk át a szomszédhoz.



Minél drágább és párhuzamosan rosszabb szolgáltatást nyújt a BKV, annál többen ülünk át az autóba, és majd hülyék lennénk visszamászni, mondjuk pont a 95-ösre. Könyörgöm, az útba ejti Kőbánya legszakadárabb slumjait. Tudják, kik szállnak ott fel a buszra? Ezek a megállóban fogyasztják el a csavaros kiflit, a munkásosztály reggelijét, hogy kommerszpálinkát izzadjanak már délelőtt a pórusaikból. Itt már a rasszista interpretációja sem működik a nyomornak, cigány és nemcigány egyszerre utálja a kínait, mert annak boltja van. Itt még isznak, basznak és ölnek, ahogy TGM találóan megfogalmazta. Jártak már önök a Liget téren? Szálltak már át a mindig zsúfolt 9-esre, izzadtak már együtt paplanvigécekkel a Kőbányai úton? Elárulom a titkot, ezt a járatot is tervezték megszüntetni, mondván az út egyharmadán párhuzamosan fut vele az ugyanannyira túlzsúfolt 28-as villamos, csak az nem visz el a 3-as metróig.

De jó lenne autóba ülni, dugót okozni, ólomszürkére festeni az eget, elüldözni az isiászos német nyugdíjasokat a városból, az idegen nyelven karattyoló hátizsákos fiatalokat, akiknek ki se látszik az arcuk a Lonely Planetből. Kicsinálni az összes szerencsétlent, aki tán munkába állna a város másik felében, maradjon munkanélküli, akinek nincsen pénze autóra, legyen kevesebbet a gyerekével, úgyis tanárverő lesz mindegyikből, a szipuzáshoz meg nem kell busz. Mikor veszik már észre, hogy tömegközlekedéssel járni elmaradott, középkorias életforma? Hát van légkondi a buszon? Nincsen. Nem véletlenül büdösek ezek mind.

Hogy az én adómból tartsák el ezeket, ezeket az életképteleneket? Mér nem mindjárt ingyenbusz, meg kismamabérlet? Racionalizálni kell kérem. Szükségszerűség. Ha nem életképes a piacon a tömegközlekedés, akkor pusztuljon, az összes villamosvezetővel együtt. Dráguló jegyek, romló szolgáltatás. Ez a megoldás, majd leszoknak róla. Túl természetesnek veszik, az a baj. Megszokták a gondoskodó államot. Ez már nem a szocializmus, hát nem vették észre? Száz autót, ezeret, és ingyen parkolást! Ritkítsák a járatokat, minél többen szoknak át az autóra, annál kevesebb bevétele lesz a BKV-nak, aztán majd csak összedől. Ez történelmi szükségszerűség, a fejlődés velejárója. Egy százalékos csökkenés, az évi 500 millió spórolás, annyival is kevesebbet kell adóznom, mert az adó az kérem nem más, mint féke a fejlődésnek. Úgyis mindenki kiköltözik ebből a városból, minek egy csökkenő lakosságú főváros tömegközlekedését fejleszteni? Az elővárosi közlekedés úgyis annyira lehetetlen, hogy autó nélkül nem érdemes kiköltözni, még oda se, ahol az utca egyik fele a székes, a másik meg már nem.

Addig jó, amíg mind az állam, mind a főváros folyamatosan csökkentik a BKV támogatását, és eközben egymásra mutogatnak, meg az üres zsebükre. A járatritkítással, a járműpark kiöregedésével párhuzamosan csökken az utasok száma, attól meg a bevétel, és a spirál majd szépen lehúzza céget, oda ahová való. Addig meg – régi bevált módszer szerint – beszéljenek csak megtakarításról, annak ellenére, hogy ha tíz százalékkal csökken a férőhely-kilométer teljesítmény, akkor tíz százalékkal csökken a költségvetésből járó összes állami támogatás, és a fővárosi kötelező támogatás is. Az elmúlt két évben a költségvetéstől kapott összeget a főváros nem a BKV üzemeltetésére fordította. A főváros meg költsön csak a 4-es metróra minden, a BKV-nak járó összeget. Csak arra kell majd ügyelni, hogy a járulékos költségeket, amit a környezetszennyezés, a dugók miatti munkahelyi késések és a várhatóan megugró balesetek képeznek majd, ne a benzinárba épített adóból kompenzálják, és akkor jó lesz. Én már alig várom.

A fenti írás megoldási kulcsa: A zoknit is csak kifordítva lehet megfoltozni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását