2024. március 29. - Auguszta

Megoldódott a válogatott olimpiai edzőtáborozása

Megoldódott a magyar úszóválogatott olimpiai edzőtáborozása, a hazai legjobbak májusban Hódmezővásárhelyen készülhetnek.
2008. április 18. péntek 17:00 - Hírextra

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki tájékoztatása szerint "a fűzfői uszodával kapcsolatos problémák miatt a hazai sportági szövetség rendkívül gyorsan reagált, és a májusi időpontra lekötötte a hódmezővásárhelyi uszodát is, mely létesítmény minden tekintetben megfelel a kívánalmaknak, hiszen a világversenyeken ma már alapkövetelménynek számító tízpályás, 50-es medencével várja a hazai legjobbakat".

"Nagyon jól ismerjük a helyszínt, többször is edzőtáboroztunk ott, rövidpályás országos bajnokságoknak is helyt adott az uszoda, tehát nincs akadálya annak, hogy a tervezett felkészülési programot a legmagasabb szinten hajtsák végre a versenyzők" - mondta Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya.

Az E.ON Hungária Zrt. - a magyar olimpiai csapat gyémánt fokozatú főtámogatója - felajánlotta, hogy az esetleges helyszínváltozásból adódó többletköltségeket a MOB igénye szerint megtéríti az úszóválogatottnak.

Az ügy előzménye, hogy az energiaszolgáltató szerdán leállította a balatonfűzfői erőműnek nyújtott gázszolgáltatást, miután az erőmű - amely egyúttal a fűzfői uszoda energiaellátását is biztosította - az elmúlt hónapokban több száz milliós tartozást halmozott fel. A kialakult helyzetben az uszoda rendeltetésszerű működtetése jelenleg nem lehetséges.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását