2024. április 19. - Emma

Kóka szerint elképzelhetetlen, hogy az SZDSZ a koalíció tagja maradjon

Kóka János elképzelhetetlennek tartja, hogy a párt április 27-i küldöttgyűlése úgy dönt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ennek a kormánykoalíciónak a tagja maradjon - a liberális pártelnök erről szombati, fővárosi sajtótájékoztatóján beszélt egy újság
2008. április 12. szombat 14:16 - Hírextra

Hozzátette, hogy az SZDSZ nehéz és felelős döntést hozott, mert azzal, hogy Gyurcsány Ferenc kihátrált a reformok mögül, a liberálisok mozgásterét lényegében nullára szűkítette le a koalíción belül.

Kijelentette, hogy nem folytatnak kétoldalú tárgyalásokat az MSZP-vel, de szívesen fogadják a szocialisták javaslatait, amelyeket abban az esetben, ha azok az ország megerősödését eredményezik, támogatni is fognak.

Arra a felvetésre, hogy tud-e arról, hogy Gulyás József, a párt Országos Tanácsának elnöke ellen lejárató kampány folyik a párton belül, azt felelte: az utóbbi hónapokban sok SZDSZ-es politikus vagy magát annak kiadó csaló folytatott lejárató kampányt az SZDSZ ellen.

Megindították a fegyelmi eljárásokat, és reméli, hogy azok, akiknek egyetlen célja az SZDSZ szétverése, távozni fognak a pártból - tette hozzá.

A pártelnök azt is elmondta, hogy egyetért Mali Zoltánnak, Drávapiski polgármesterének a pártból való kizárásával.

Kóka János sajtótájékoztatója előzetesen meghirdetett témáját kifejtve elmondta, hogy a párt delegációja szerdán háromnapos, három országot érintő európai körútra indult a vezetésével. Ennek során azt vizsgálták, hogy milyen összefüggés van az adócsökkentés, az adóegyszerűsítés és ezen államok gazdaság "meglódulása" között - mondta a pártelnök, aki Eörsi Mátyással együtt Romániát, Finnországot és Észtországot kereste fel.

Kóka János közölte, hogy átfogó képet szeretett volna kapni, ezért utaztak különböző földrajzi elhelyezkedésű, méretű és fejlettségű országokba. A liberálisok pártelnöke útja során többek között a három ország miniszterelnökével és az RMDSZ-t vezető Markó Bélával találkozott. Pénteken az európai liberális pártok ernyőszervezetének, az ELDR-nek a tallini kongresszusán több európai liberális politikussal is eszmét cserélt.

Az út során szerzett benyomásairól azt mondta: annak ellenére, hogy ebben a három országban is kemény viták és jelentős politikai véleménykülönbségek vannak, a komoly pártokra mégsem "az országuk érdekeivel ellentétes populizmus vagy a cselekvésképtelenség" a jellemző.
Hozzátette: elemezve ezeknek az államoknak az elmúlt évek gazdasági fejlődéséhez vezető útját, kijelenthető, hogy az egykulcsos adó önmagában nem csodafegyver, nem oldja meg egy ország valamennyi problémáját. "Mégis számtalan példa mutatja, hogy lemaradunk azok mögött, akik ezt bevezették" - mondta Kóka János.

Az egykulcsos adó bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokról azt mondta, hogy az adórendszer egyszerűsítésének, a központi elvonás csökkentésének a legnagyobb nyertese mindenhol az adófizető. Kóka János véleménye szerint az egykulcsos adó mindenütt kifehéríti a gazdaságot, és tisztább, egyszerűbb, igazságosabb. Véleménye szerint ez a rendszer jó a gazdaságnak, miközben megéri az államnak, mert nőnek az adóbevételek, nő a legális foglalkoztatás, és csökken a munkanélküliség.

Romániára kitérve azt mondta, hogy ott 2004-ben vezették be a 16 százalékos egykulcsos adót. Ezzel párhuzamosan az adórendszerből szinte minden kedvezményt kiemeltek. Ezek hatására az ország egy főre jutó nemzeti összterméke 120 százalékkal nőtt meg, 2.800 euróról 6.200 euróra. Az ország GDP-jének éves átlagos növekedése meghaladta a hat százalékot. Az állam bevételei pedig 18 hónap alatt álltak vissza az egykulcsos adó bevezetése előtti szintre. A szabad demokraták elnöke hozzátette, hogy a külföldi működő tőke beáramlása Romániában az évi másfél milliárd euróról hétmilliárd euróra nőtt, miközben az ország tíz százalékponttal csökkentette a nyugdíj és társadalombiztosítási járulékokat.

Az Észtországban végbement változásokról azt mondta, hogy a 21 százalékos, egykulcsos adó bevezetése óta megduplázódott az állami bevétel, miközben a balti államban 2001 óta 14 százalékról 4 százalékra csökkent a munkanélküliség.

Hozzátette, hogy a tervek szerint az országban tovább fogják mérsékelni az adót, így az 2011-re elérheti a 18 százalékos szintet.

Kóka János ezeket az adatokat összehasonlítva a magyar adószerkezettel úgy vélekedett, hogy Magyarország "fojtogató adócsapdába került", ahol alig hárommillió ember adóforintjaiból gondoskodik az állam tízmillió emberről.

Mint megjegyezte: az állam a költségeit csak úgy tudja kifizetni, ha a bérből és fizetésből élőket, valamint a vállalkozásokat túladóztatja. Ugyanakkor az adócsalás, az adóelkerülés "mára Magyarországon nemzeti sporttá vált" - közölte Kóka János, aki felhívta rá a figyelmet, hogy a szakértők az elcsalt adó összegét évente 2.500 milliárd forintra becsülik.

A politikus elmondta, hogy Calin Popescu Tariceanu kormányfővel a Romániában kisebbségben kormányzó liberálisok helyzetéről is beszélgetett, mert arra volt kíváncsi, hogy hogyan tudnak többséget szerezni egyes törvényjavaslataikhoz.

Beszámolt arról a tapasztalatáról is, hogy az általa felkeresett országokban a privatizációs hullám, illetve a reformok soha nem vezettek nyílt, Magyarországon tapasztalható piacellenességhez.

Mint mondta, Magyarországon megjelent a gazdasági kirekesztés, amely nem társadalmi csoportok, hanem a piacgazdaság és a magántőke ellen irányul. Véleménye szerint ezt a folyamatot a Fidesz indította el, miközben a két héttel ezelőtti Gyurcsány-beszéd egyik legszomorúbb tanulsága, hogy "Gyurcsány Ferenc a magántőke elleni kirohanásával kormányzásuk közös ideológiai alapjait mondta fel".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását