Belföld

Egri kórház – egyelőre nem dönt a Közbeszerzési Döntőbizottság

Az alkotmánybírósági döntésig felfüggesztette az egri kórház vagyonkezelésének átadása kapcsán indított eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság - tájékoztatta a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzője szombaton az MTI-t.

Miközben ugyanis a közbeszerzési törvény kötelezővé teszi az önkormányzatok számára a közbeszerzést, az Országgyűlés 2007-ben oly módon módosította a 2006-os egészségügyi törvényt, hogy az egészségügyi szolgáltatáshoz kapcsolódó vagyonkezelői jog átadása esetében a törvény nem követel meg közbeszerzést. Ennek a módosításnak az alkotmányossági vizsgálata azonban jelenleg is zajlik – közölte Benkár József.

Az Észak-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal ugyanakkor – éppen a közbeszerzési törvény alapján – azért kezdeményezett eljárást a döntőbizottságnál a Heves Megyei Önkormányzat ellen mert a megyegyűlés a közbeszerzési eljárás mellőzésével írt ki pályázatot a Markhot Ferenc Kórház működtetésére – magyarázta a főjegyző.

Mint elmondta: a döntőbizottság álláspontja szerint a rendelkezés alkotmányossági vizsgálata szükséges ahhoz, hogy megalapozott döntés szülessen.

Vagyis csak az alkotmányossági kérdés eldöntését követően kerülhet a jogvitát elbíráló Közbeszerzési Döntőbizottság abba a helyzetbe, hogy állást foglalhasson arról: a megyegyűlés jogszerűen mellőzte-e a pályáztatás során a közbeszerzési törvény rendelkezéseit – ismertette a döntőbizottság álláspontját a titkárságvezető.

A Heves Megyei Önkormányzat március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján a következő 20 évben a HospInvest Zrt. működtetheti a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórházat.
A vagyonkezelésre kiírt tenderen a HospInvest mellett a Debreceni Egyetem is pályázott, illetve ajánlatot nyújtott be az egri önkormányzat.

A Fidesz mindvégig azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Továbbá demonstráció keretében civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a funkcionális privatizáció ellen.

Ugyanakkor a kórház 1.300 dolgozója közül 918-an írták alá azt a nyilatkozatot, amely szerint nem kívánnak lemondani közalkalmazotti jogviszonyukról.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.