2024. március 29. - Auguszta

Egészségügyi Kerekasztal: A pénztártörvényt vissza kell vonni

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) szerint az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt vissza kell vonni, és az általa kidolgozott, egységes társadalombiztosítási alapon nyugvó, szolidaritás elvű rendszert kellene a parlamentnek napirendre tű
2008. április 10. csütörtök 16:48 - Hírextra
Pós Péter, a NEK levezető elnöke a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a kerekasztal szakértői által elkészített tervezetet a Fidesz karolta fel, azonban a dokumentumot az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának kormánypárti többsége már többször elutasította úgy, hogy azt tárgysorozatba sem vette. A NEK ezért azt kéri a parlamenti pártoktól, tegyék lehetővé, hogy a törvénytervezet a parlament elé kerüljön és ne utasítsák azt el.

Pós Péter közölte: a NEK támogatja az Albert házaspár által kezdeményezett, az üzleti biztosítók megjelenésének kizárására irányuló népszavazást függetlenül attól, hogy a kormány, illetve a parlament visszavonja-e a jelenleg hatályos pénztártörvényt.

Gilly Gyula, a törvénytervezet egyik kidolgozója elmondta: attól, hogy az MSZP nem engedné be a magántőkét kisebbségi részben a pénztárakba, azok attól még - miután részvénytársaságként működnének - megőriznék üzleti formájukat. Egy rt. piaci vállalkozást jelent, bármikor eladható, nyereségérdekeltté tehető - mondta.

Hozzátette: az elképzelések szerinti hét regionális, száz százalékban állami tulajdonú pénztárnál továbbra sem megoldott a kockázatkiegyenlítés, hiszen arra egy "primitív képletet" hoztak létre.
Pós Péter a NEK határozatait ismertetve elmondta: a kerekasztal felkéri a kormányfőt, akadályozza meg, hogy az április végéig hivatalban lévő Horváth Ágnes egészségügyi miniszter intézkedéseivel ne "rontsa tovább az ágazat és a benne dolgozók helyzetét", továbbá a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal szerint mindenképpen forrást kell találni a vizitdíj és a kórházi napidíj kiesett bevételeinek pótlására.

A grémium foglalkozott a gyógyszer-gazdaságossági törvény hatásaival is; véleménye szerint az nem hozta meg a várt sikert a gyógyszerellátás területén.

Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke azt mondta: követhetetlenek a negyedéves fixesítésből adódó gyógyszerár-változások, és felül kell vizsgálni a támogatási rendszert.

A patikák helyzetéről szólva a kamarai elnök úgy foglalt állást, amennyiben a gyógyszertárak helyzetére vonatkozó passzusokat a törvényben nem változtatják meg, "kezelhetetlen állapotok" jöhetnek létre, mint mondta, a "patikacsődnek érzékelhető jelei vannak".

Horváth Tamás szerint újból kötelezővé kell tenni a kamarai tagságot, hogy a szabályrendszert számon lehessen kérni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását