Sztárhírek
A magyar modell külföldön tanul
A topmodell a tanulmányokon kívül a családalapításról is beszélt. A Cool Star vendégeként Vámosi Viki topmodell külföldi tanulmányairól és jövőjéről mesélt Kinter Oszkárnak.
A modell, munkája mellett Londonban végez tanulmányokat.
– Egy angliai egyetemen táplálkozástudományt hallgatok. Ez egy öt éves képzés, jelenleg másodéves vagyok. A nyelv miatt elég nehéz, hiszen ez egyetemi angol, eltér a köznyelvitől – árulta el Viki.
Oszkár kérdésére azt is elmondta, hogy nem feltétlenül szeretne ezen a területen dolgozni.
– Az életben így is nagy hasznát veszem majd a kint tanultaknak. Itthon egyébként sincs nagy igény táplálkozási tanácsadókra, így ha mégis ebben a szakmában helyezkedek el, valószínűleg egyéneknek tartok majd tanácsadást, illetve iskolás gyerekeknek.
A hölgy véleménye szerint ugyanis fontos lenne, hogy a gyerekek helyesen táplálkozzanak.
– A szülőknek kevés idejük van, így az is ritka, hogy csomagolnak csemetéiknek. Éppen ezért fel kell hívni a gyerekek figyelmét arra, mi egészséges és mi nem, hogy zsebpénzüket a megfelelő élelmiszerekre költsék.
Ezután Vikit a magánéletéről is faggatta Kinter Oszkár.
– Valóban tervezem a családalapítást, és úgy érzem, megtaláltam ehhez a megfelelő párt is, de erről többet nem szeretnék mondani. Ez csak rá és rám tartozik.
Forrás: netbulvar.hu