Sport

Totti a visszavágón sem játszik

Francesco Totti, az AS Roma csapatkapitánya a negyeddöntő visszavágóján sem játszik a Manchester United ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Az olasz gárda játékmestere a múlt heti, 2-0-s angol győzelmet hozott első felvonás alkalmával sem lépett pályára combizom-sérülése miatt.

Luciano Spalletti, a Farkasok vezetőedzője már a hétvégi bajnoki találkozó előtt megemlítette, talán jobb lenne, ha Totti a visszavágót is kihagyná, hogy teljesen felépülten számíthasson rá a Serie A következő fordulójában, amikor is Udinébe látogat a csapat.

A csatár kimaradása nem meglepő, hiszen a kétgólos hátrány miatt igen reménytelennek tűnik az olaszok helyzete a BL-ben, ugyanakkor a bajnokságban 4 pontra csökkentették a hátrányukat az Internazionalével szemben, így vélhetően most már inkább az élvez prioritást.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.