2024. május 7. - Gizella

Schirilla a Vatikánba fut

Schirilla György hétfőn kezdi meg idei legkomolyabb próbatételét, a békefutást, melynek célállomása a Vatikán, ahol május 7-én XVI. Benedek pápa kihallgatáson fogadja őt.
2008. április 6. vasárnap 15:02 - Hírextra

A sportember 9 órakor a budapesti Szent István Bazilika elől indul, s az 1250 km-es táv végén várhatóan egy hónappal később, május 6-án érkezik meg Rómába. A rajt előtt kisebb ünnepségre kerül sor, melyen a Magyar Állami Operaház gyermekkórusa ad elő műsort, Szabó Géza kanonok pedig megáldja a Schirilla kopjafáját, amit egy kidőlt somfából készítettek a futó számára.

Schirilla békefutásának a célja a szeretet, az egészség és a béke hirdetése. Tervei szerint naponta átlagosan 50 km-t teljesít majd, s bízik benne, hogy minden városban több ezren kísérik majd útján és kopjafájára 280-300 szalagot tűznek majd rá az úton. A kopjafát Schirilla átnyújtja az egyházfőnek.
A jéghideg Dunát minden januárban többször átúszó sportember az MTI-nek elmondta, hogy kétfős kísérete lesz futása során, egy edző és egy masszőr személyében, akik gépkocsival követik majd őt. Szállásaikat a helyi önkormányzatok intézik, de felkészülnek a legrosszabbra is és sátor lesz náluk, arra az esetre, ha valahol mégsem találnak számukra helyet.

Schirilla naplót is vezet majd a kalandról, melyet szeretne könyv formájában megjelentetni.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Don Caló
2008. április 10. 12:30
MMR, Lendva, ...
2008, Április 10 - 11:56


2008. 04.10. 11:55 ó. .... "Pénteken este lesz ám riportom vele, - ha összejön"... ;-P (...)
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását