2024. május 6. - Ivett, Frida

A biciklizésért tüntettek

A városi kerékpározásnak követeltek polgárjogot biciklisták ezrei vasárnap a görög nagyvárosokban, köztük Athénban.
2008. április 6. vasárnap 18:31 - Hírextra

A demonstrálók kerékpárutakat követeltek és Athénban például azt, hogy a metrón is szállíthassák a biciklit. Kritizálták, hogy az egymást követő kormányok ígéreteik ellenére évtizedek óta semmit sem tettek, hogy javítsanak a Görögországban marginálisnak számító kerékpározás feltételein.

A görög biciklisek elmarasztalták a kormányt, amikért képtelen elfogadtatni az autósokkal, hogy a kerékpárosok is a közlekedés egyenrangú résztvevői. A tüntetők követelték a közlekedési szabályok oly módon való megváltoztatását, amely nagyobb védelmet nyújtsanak nekik az autósoktól, akik - mint az egyik szószóló megfogalmazta - "abból indulnak ki, hogy nem is létezünk".

Az ország közlekedési minisztere a demonstrációra reagáló közleményében üdvözölte a megmozdulást és egyetértett azzal, hogy Görögországnak követnie kell Európa példáját. Megígérte a kerékpárosok minden követelésének teljesítését, de - mint az AFP jelentette - sem ő, sem az athéni önkormányzat semmiféle azonnali intézkedést nem hozott.

A fővárosban a biciklistüntetés főleg fiatalokból álló résztvevői körbekerekeztek a belvároson, s megálltak a parlament, a polgármesteri hivatal és a jelentősebb metróállomások előtt.
Görögországban ez volt a harmadik megmozdulás a kerékpárosok jogaiért.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását