2024. május 6. - Ivett, Frida

A turizmus fellendítése

Nyolc év elteltével Magyarország ismét részt vesz a Travel and Vacation Show kanadai utazási kiállításon, amelyet ezen a hétvégén Ottawában rendeznek meg - tájékoztatta Bakos László konzul az MTI-t. Mint a konzul elmondta, a kiállításon való részvétel az
2008. április 5. szombat 07:35 - Hírextra
A Magyar Turizmus Rt. New York-i irodája, a torontói Malév-képviselet, valamint az ottawai magyar nagykövetség közösen vonzó turisztikai célpontként igyekszik bemutatni Magyarországot a Kanadában népszerű országos vásáron, amelyen összesen 143 kiállító vesz részt.

Mint a konzul elmondta, a kiállításon való részvétel az utóbbi évek aktív kapcsolatépítési törekvéseinek keretébe illeszkedik.

"A politikai kapcsolatok magas szintje mellett, amelyet a magyar elnöki és házelnöki látogatások jellemeztek a legjobban, a nagykövetség a gazdasági és idegenforgalmi kapcsolatok fejlesztését is kiemelkedő feladatának tartja" - mondta, utalva arra, hogy ennek jegyében született döntés nyolc év szünet után a vásáron való részvételről.

Rachidi Mária, a Magyar Turizmus Rt. New York-i irodájának képviselője elmondta: az észak-amerikai államból mérsékelt a Magyarországra irányuló turistaforgalom, egyelőre elsősorban az a cél, hogy minél több kanadai tudjon az országról. Mint kifejtette, a vonzó célpontok között emelik ki Budapestet és a Balatont, teret kap a vizek éve elnevezésű, a hazai termál- és gyógyvizeket népszerűsítő egészségturisztikai kampány. Ugyancsak hirdetik a Reneszánsz év kulturális évad programsorozatát, egyebek mellett fesztiválokat és gasztronómiai eseményeket, reklámozzák továbbá az egri és tokaji borrégiót, valamint a Pécs-Mecseki és Villány-Siklósi borutat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását