2022. augusztus 12. - Klára

A franciák nem értenek egyet

A franciák háromnegyede nem ért egyet azzal, hogy "likvidálni kell" 1968 májusának örökségét, mint ahogyan azt tavaly áprilisban Nicolas Sarkozy közvetlenül köztársasági elnökké választása előtt kijelentette.
2008. március 27. csütörtök 20:08 - Hírextra

A CSA közvélemény-kutató intézet felmérését a Le Nouvel Observateur című hetilap csütörtökön megjelent legújabb száma tette közzé. Ez önmagában is figyelemre méltó, mivel a lap egyike volt azon kevés korabeli francia sajtóorgánumoknak, amelyek rokonszenveztek a diákmozgalommal, és Jean-Paul Sartre a "NouvelObs" számára készített interjút Daniel Cohn-Bendittel, a párizsi diákok karizmatikus vezetőjével.

A felmérés szerint a megkérdezettek 74 százaléka nem osztja Sarkozy nézeteit, mert úgy véli: a francia társadalom lelkiállapotának kritikával illethető összetevői nem kapcsolódnak az 1968 májusában a diáklázadásban és az általános sztrájkban kicsúcsosodó eseményekhez. Csupán 18 százalék álláspontja közelít Sarkozyéhez, mert ők úgy látják, hogy 68 "rossz következményekkel járt" a francia társadalomra nézve. Nyolc százalék nem mondott véleményt. Ugyancsak 74 százalék nyilatkozott úgy, hogy 68 májusa "jó hatással" volt az ország életére, és csak 20 százalék gondolja az ellenkezőjét. Ezen belül a közvélemény-kutatásban részt vevők 80 százaléka ismeri el, hogy ez a hatás "inkább pozitív" volt a férfiak és a nők közötti munkamegosztás területén, 73 százalék a szakszervezeti jogokban, 72 százalék a szexualitásban, 64 százalék a szülők és a gyermekek közti viszonyban, 61 százalék az erkölcsökben való előrelépést írja 68 számlájára.

Nicolas Sarkozy a tavalyi elnökválasztás előtt a 68 májusán való túllépésre szólította fel szavazóit. "Azt javaslom a franciáknak, hogy szakítsanak 68 május szellemével, az általa hordozott viselkedésekkel, eszmékkel, hogy valóban szakítsanak 68 májusának cinizmusával" - mondta.

Nemrégiben a jelenleg zöld európa parlamenti képviselő Cohn-Bendit, aki könyvet írt Forget 1968 (Felejtsd el 1968) címmel, arra célozva, hogy az akkori eszmék, jelszavak nagy részét túlhaladta az idő, a világ folyása, egy amerikai előadókörút során Sarkozy-t "a legnagyobb 68-asnak" nevezte, mert szerinte 68 nélkül Franciaország aligha fogadott volna el egy kétszeresen elvált elnököt, aki ráadásul egy énekes-fotómodellt visz az Élysée-palotába "Premiére Dame"-nak (Első Asszonynak).

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását