Belföld

Igazságtalanná vált a finanszírozási rendszer

Igazságtalanná vált a települések finanszírozási rendszere: a helyi igények helyett a rendelkezésre álló fejlesztési források és pályázati kiírások határozzák meg a települések jövőjét - mondta Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára a polgármesterek számára szer

Az önkormányzatokra háruló feladatokhoz kevés pénz járul, mindig újabb korlátok, szűkítések jelennek meg – tette hozzá Zongor Gábor.

A polgárok számára reális jövőképet kell felmutatni, nem lehet másodrangú állampolgár a falvakban élő idős, szegény ember, mert számára ugyanazok a közszolgáltatások járnak, mint a gazdag településen élőknek. A legapróbb településen élők számára is garantálni kell – akár elektronikus, akár fizikai értelemben – a közszolgáltatást – hangoztatta a TÖOSZ elnöke.

Véleménye szerint nem várható el egyetlen aprótelepüléstől sem, hogy helyben nyújtsa a szolgáltatást, de az elvárható a rendszertől, hogy biztosítsa az elérését. A TÖOSZ régi törekvése egy olyan közlekedési hálózat létrehozása, amely kiszolgálja a központosított közszolgáltatás elérését – tette hozzá.

Zongor Gábor hozzátette: minden önkormányzatnak tudnia kell, hogy mi a szerepe a rendszerben és a közös érdek figyelembe vétele alapján mentén milyen kompromisszumot kell kötni. Az alkotmányban foglalt alapjogok és az európai charta által előírtak alapján úgy kell átrendezni a folyamatokat, hogy az intézménnyel nem rendelkező apró falvakban is garantált és európai minőségű legyen a közszolgáltatási feladatok ellátása – hangsúlyozta a szövetség elnöke.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.