2024. április 18. - Andrea, Ilma

A Városháza kommunikációs igazgatója a Mikroszkópról

A Mikroszkóp Színpaddal kötendő közszolgálati szerződés megkötését is támogatta a többi kulturális kht.-val együtt kedden a Főpolgármesteri Kabinet - nyilatkozta a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
2008. március 26. szerda 07:51 - Hírextra

Nyáry Krisztián elmondta: a kabinet ülésén foglalkoztak azzal az új helyzettel is, hogy a Mikroszkóp igazgatóját első fokon adócsalás miatt elítélte a bíróság. A kabinet ülésén hangsúlyosan megfogalmazódott, hogy nemrég a városvezetés javaslatával ellentétesen döntött a Fővárosi Közgyűlés a Mikroszkóp Kht. igazgatójának újabb vezetői megbízatásáról. Mivel már ismert volt a teátrum igazgatója ellen zajló bírósági eljárás, várható volt az is, hogy rövidesen ítélet is lesz ez ügyben - jegyezte meg az igazgató.

Nyáry Krisztián meglepőnek tartja, hogy most a Fidesz szorgalmazza az igazgató menesztését, miközben nemrég még ők is megszavazták a kinevezését.

Gy. Németh Erzsébet (MSZP), a kulturális bizottság alelnöke a múlt héten a Fidesz felvetésére azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy az önkormányzatnak a jogerős bírósági ítéletig nincs teendője ez ügyben.
Nyáry Krisztián tájékoztatása szerint a kabinet levette napirendjéről a XII. kerületi Turul-szoborral összefüggő előterjesztést.

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes azt indítványozta, hogy csütörtökön a közgyűlés járuljon hozzá a második világháború XII. kerületi polgári áldozatainak állítandó emlékműhöz az Alkotás út - Csörsz utca - Győri út kereszteződésébe. Indítványozta azt is, hogy a bíróság által bontásra ítélt Turul emlékmű helyén egy új kompozícióval állítsanak emléket a második világháború kerületi katonai áldozatainak.

A kabinet egyetértett azzal, hogy a fővárosi önkormányzat pályázatot nyújtson be a Népliget revitalizációjára. Nyáry Krisztián közölte, hogy az 1,1 milliárd forintos pályázati kerethez 279 millió forint önkormányzati önrészre lesz szükség - jegyezte meg.

Az igazgató szólt arról is: támogatta a kabinet, hogy a jövő év végéig 907 millió forintból öt kilométeres zajvédő fal épüljön az M3-as út fővárosi bevezető szakaszán. A pénzből csaknem 800 millió forintot az úgynevezett norvég alap biztosít - fűzte hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását