Kultúra

Fischer Iván egy hónapja a Concertgebouw-ban

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) keddtől csatlakozik zeneigazgatójához, Fischer Ivánhoz, aki mint vendég márciusban eddig hét koncertet adott Amszterdamban a Concertgebouw zenekarával. Fischer Iván az MTI-nek telefonon elmondta: nagy médiafigyelem kísér

Húsvét vasárnap a holland televízió pedig főműsoridőben vetített egy róla szóló riportfilmet. Ebben arról faggatták, hogyan nyúl hozzá egy magyar zsidó zenész Hollandiában a Máté-passióhoz, ugyanis a Nagyhéten Johann Sebastian Bachnak (1685-1750) ezt a művét adták elő a Concertgebouw zene- és énekkarával.

Négy nagy holland napilapban is jelentek meg írások Fischer Iván fellépéséről, a zenekari koncertekről, a Máté-passióról, és beharangozták, hogy a Világhírű szimfonikus zenekarok nevű sorozatban a Budapesti Fesztiválzenekar kedden és szerdán vendégszerepel Amszterdamban.
Az első koncerten Brahms és a cigányzene áll a középpontban három meghívott roma muzsikus, Lendvay József, édesapja, Lendvay "Csócsi" József, s a cimbalmos Ökrös Oszkár közreműködésével.

A második koncerten Dvorák gordonkaversenyét Peter Wispelwey holland művész szólójával játssza el a zenekar, majd a Hollandiában nagyon népszerű Anton Bruckner osztrák zeneszerző monumentális VII. szimfóniája hangzik el – tette hozzá Fischer Iván.

Csütörtökön este a BFZ tagjaiból alakult kamaraegyüttes ad koncertet, s a többi között Dohnányi Ernő c-moll zongoraötöse csendül fel a Concertgebouw hangversenytermében.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.