Életmód

Nyuszisimogató az állatkertben

A rossz idő ellenére húsvét második napján is várja nyuszik simogatására a gyerekeket a Fővárosi Állat- és Növénykert - mondta az intézmény szakmai és sajtóreferense hétfőn az MTI-nek.

A fővárosi állatkert évek óta kettős céllal szervezi a nyuszisimogást – mondta Hanga Zoltán. Egyrészt arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy csak azok vásároljanak élő állatot, akik azután a következő 10-12 évben – ameddig élnek a nyulak – gondozni is tudják, másrészt a gyerekeknek megadják az élő állattal kapcsolatos élményt.

A húsvéthoz kapcsolódó más programokkal is várják az érdeklődőket. Tojáskereső verseny és tojásfestés szerepel a lehetőségek között, míg a főkapuval szemközti színpadon koncerteket és kvízjátékokat tartanak.

Mint Hanga Zoltán elmondta, húsvétvasárnap mintegy hétezer látogató volt az állatkertben. Hétfőn – a rossz idő miatt – ennél kevesebb vendégre számítanak. Az első információk szerint a látogatók "csordogálnak" – fogalmazott a sajtóreferens.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.