Széchenyi-díjat kapott Kenyeres Zoltán irodalomtörténész

Kenyeres Zoltán magyarázatként elmondta az MTI-nek, hogy szerencsés volt a pályakezdése, mert fiatal diplomásként bedolgozhatott az MTA Irodalomtudományi Intézetbe, s Szabolcsi Miklós, a Modern Osztály vezetője irányításával részt vett a csak spenótként emlegetett Magyar Irodalom Története című, többkötetes, nagylélegzetű munkában. Megkapta a Lukács György címszót.

Kenyeres Zoltán nem volt filozófus, nem tudott németül, de fiatal volt és tettrekész, s több hónapi munkával elkészült a címszóval. Ezután szeretett volna megismerkedni a "címszóval" személyesen is. Telefonon időpontot kapott, s azután havonta följárt Lukács Györgyhöz beszélgetni, s "ez fölért egy PhD-vel" – tette hozzá. Kenyeres Zoltán szerint a fiatalkori Lukácsot csak igen kevesen ismerik, s olyan regényelméletet azóta sem írt senki, mint ő.

Az irodalomtörténész az Irodalomtudományi Intézet munkatársaként Babits Mihállyal szeretett volna foglalkozni, de a téma foglalt volt. Ezután választotta Weöres Sándor költőt, akit kisgyerek korától ismert, mert édesapja, Kenyeres Imre a Diárium című irodalmi lap szerkesztőjeként gyakran látta vendégül Weöres Sándort.

A költő egyik versét – amely három verébről szól – Kenyeres Zolinak címezte. A felnőtt Kenyeres Zoltán pedig 1983-ban megírta a Tündérsíp című tanulmánykötetet Weöres Sándorról, az első versektől a Psychéig. Ahogy mesélte, "Weöres zseni volt, aranyos, szerény ember, aki az összes versét kívülről tudta, versei összes motívumát is pontosan ismerte és idézte."

1981-ben Király István hívására az intézetből átment az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, a XX. Századi Irodalomtörténeti Tanszékre, a Weöres-kötetet befejezte, s erre a könyvre a kandidátusi fokozatot átugorva doktori címet kapott.

Kenyerest 1988-ban professzorrá nevezték ki. A tanítás mellett a Nyugat című folyóirattal kezdett foglalkozni. Két könyvének honoráriumából megvette antikváriumban az egész Nyugatot, beköttette és ma is ott van a könyvespolcán. Egyetemi előadásokat tartott a Nyugat és kora címmel, s most tanulmányt ír a híres folyóiratról.

A lélek fényűzése című tanulmánykötete (1983) a szerző fényűzése is volt, mert ebben a kötetben jelent meg először tanulmány Hamvas Béláról, aki szintén édesapja jó barátja volt, s a Kádár-korszakban nem nézték jó szemmel ezt az életművet.

Ady Endréről 1998-ban jelent meg tanulmánykötete. Azért fogott hozzá, mert úgy látta, hogy Ady nem kell már a mai magyar értelmiségnek s ha ez így van, akkor "mi lesz velünk?" – tette föl a kérdést a tudós. Ady nagy újdonságát abban láttatja, hogy kitágította a magyar nyelv – és vele a gondolkodás – addigi határait, és a sokszorosan elkoptatott szavaknak új jelentést adott. Ady nemcsak a magyar szimbolista líra kezdeményezője, hanem a romantika betetőzője is egyben – állapította meg.
Kenyeres Zoltán csodálatosnak tartja az egyetemi oktatói munkát, 192 hallgatója van, előadásainak címe: Bevezetés a modern magyar irodalomba 1890-től napjainkig.

Felesége szintén pedagógus, két fia közül az egyik, János irodalmár, a torontói egyetem vendégtanára, a másik fia jogász, és összesen négy unokája van. Nagyon örült a kitüntetésnek, de az irodalmat nála mostanság felülírja az élet, mert 97 éves édesanyja, Kenyeres Ágnes filológus, a többi között a Magyar Életrajzi Lexikon főszerkesztője, kórházban van, naponta látogatja, ül az ágya szélén és beszélgetnek.

Kenyeres Zoltán 1939-ben született Budapesten, az ELTE BTK magyar-angol szakán szerzett diplomát. Szerkesztette a Látóhatár című folyóiratot, a Vigília és az Irodalomtörténet című periodika szerkesztőbizottsági tagja volt. Az MTA Irodalomtudományi Bizottságának elnöki tisztét 1985 és 90 között töltötte be. Korok, pályák, művek címmel 2004-ben adták ki válogatott tanulmányait. Kenyeres Zoltán József Attila- és Komlós Aladár-díjas.