2024. március 29. - Auguszta

Díjat kaptak az antirasszisták

Átadták a Radnóti Miklós antirasszista díjakat pénteken Budapesten a Parlamentben. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által nyolc éve alapított díjat az idén tizenhatan vehették át.
2008. március 21. péntek 16:39 - Hírextra

Posztumusz díjat kapott Tom Lantos az Amerikai Egyesült Államok volt kongresszusi képviselje, akiről egy perces némasággal emlékeztek meg az ünnepség résztvevői.

A díjátadáson köszöntötték a 85 éves Nyers Rezsőt, az 1968-as új gazdasági mechanizmus atyját, az 1989-ben megalakult MSZP első elnökét, aki 2003-ban vehette át a kitüntetést.

Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta több kisebbségi téma került napirendre, történt is előrelépés, de ez sok területen nem mondható el. Ezek között említette a cigánykérdést, s felszólított mindenkit, hogy határozottan lépjen fel az előítéletek, a kirekesztés, a megkülönböztetés ellen.

Radnóti Miklós díjat kapott Gálvölgyi János színművész, Gusztos Péter parlamenti képviselő (SZDSZ), az Emberjogi Bizottság tagja, György Péter esztéta, médiakritikus, Kajtárné Botár Borbála miniszteri főtanácsadó, Lazarovits Ernő, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága alelnöke, a Népszava napilap szerkesztősége, Oláh Ernő csellóművész, Pál Gizella, a MEASZ II. kerületi elnöke, Pálfi Balázs újságíró, Szász István publicista, Szenes Iván István, a MEASZ alelnöke, Tamás Tibor szerkesztő, újságíró, Tom Lantos, az USA volt kongresszusi képviselője, Tódor János újságíró, szociográfus, Vágó István televíziós műsorvezető, Várkonyi Endre újságíró.

A kitüntetéseket Hanti Vilmos és Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára adta át.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását