2024. március 29. - Auguszta

Széchenyi-díjas a művészettörténész

Gerszi Teréz, a Szépművészeti Múzeum főmúzeológusa 1951. július 15-én került a múzeum Grafikai Gyűjteményéhez 10 ezer rajz és 100 ezer metszet közé, s azóta is ott dolgozik. Osztályvezetése idején elindította a múzeum világhírű rajzgyűjteményének feldolgo
2008. március 20. csütörtök 09:19 - Hírextra

A művészettörténész elmondta az MTI-nek, hogy az első 10 évben a gyűjtemény minden egyes darabját megismerte, majd azt a feladatot kapta, hogy dolgozza fel a XIX. századi magyar litográfia történetét. A kötet meg is jelent az Akadémia Kiadónál 1971-ben. Már javában a XVI. századi németalföldi anyaggal foglalkozott és több cikket is írt e témakörben, amikor lehetősége adódott továbbképeznie magát holland ösztöndíjjal a Hágai Művészettörténeti Intézetben.

További cikkek, tanulmányok egyengették az útját, s szinte bejárta egész Európát és az Egyesült Államokat, csak Koppenhágában nem járt még, de oda is elmegy - tette hozzá. Gerszi Teréz szerint a szakértelemhez minden fontosabb gyűjteményt ismerni kell, ennek megtanulása legalább 10-15 év, és legalább 20 év kell ahhoz, hogy komplex módon a régi rajztudomány mellett az adott ország festészetét is ismerje az ember, az olasz művészet ismerete pedig alapvető fontosságú valamennyi gyűjtemény tanulmányozásához, látni kell például, hogy az itáliai művészet hogyan integrálódik a németalföldibe.

33 jelentős kiállítást rendezett itthon és külföldön. A Rembrandt születésének 400. évfordulójára rendezett tárlattal 2006-ban hatalmas sikert aratott, 120 ezer ember volt kíváncsi rá. A szocializmus korszakának vége felé, 1985-ben az Egyesült Államokban elsők között jelent meg a magyar kultúra a Gerszi Teréz rendezte Leonardótól Van Gogh-ig című mesterrajztárlattal, amelyet bemutattak Washingtonban, Chicagóban és Los Angelesben is.

Ahogy a művészettörténész elmesélte, sokat segítettek a magánkapcsolatok, ugyanis a washingtoni National Gallery főigazgatójával Hágában barátkozott össze holland ösztöndíjas ideje alatt.

Voltak azokban az időkben kellemetlen esetek is: Berlin nagy németalföldi kiállításra készült 1975-ben, és kölcsönkért rajzokat a Szépművészeti Múzeumtól. A minisztérium mindent jóváhagyott, mert azt hitte, Kelet-Berlinről van szó. Már kinyomtatták a katalógust is Nyugat-Berlinben, amikor Gerszi Terézre hárult a hálátlan feladat, hogy mondja le a magyar részvételt a kiállításon.

Rajzszakértői munkájának csúcspontja a múzeum XVI. századi németalföldi rajzainak teljes szakkatalógusa, amely angol nyelven jelent meg 1971-ben Amszterdamban és New Yorkban, valamint a XVII. századi holland és flamand rajzok teljes tudományos feldolgozását közzétevő munkája 2005-ben.

Nemzetközi hírnévre tett szert a rudolfinus művészet kutatásával, a II. Rudolf császár prágai udvarában működött németalföldi és német mesterekre vonatkozó tanulmányaival és kiállításaival. A 80-as évek legjelentősebb kiállítása született ezekből a kutatásokból Essenben Gerszi Teréz valamint bécsi és prágai művészettörténész közreműködésével.

Gerszi Teréz már Párizsra készül, a katalógust írja a Szépművészeti Múzeum anyagából válogatott XVI. századi németalföldi rajzokat bemutató kiállításra, amely a Louvre második emeletén nyílik október 8-án.

A Széchenyi-díj kapcsán azt mondta: "Örülök, jó dolog, csak az a baj, hogy nem 50 éves vagyok, mert még el kellene készítenem több, az 1600-as évek körül élt flamand művész rajzmonográfiáját."
Gerszi Terézt tavaly, 80. születésnapján tanulmánykötettel köszöntötte a szakma. Az In Arte Venustas című könyvben 74 kolléga - a világ minden tájáról - ajánlotta neki tanulmányát a rajz témakörében.
A művészettörténész a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az MTA Művészettörténeti Bizottságának tagja, a Belga Királyi Akadémia tagja és számos szakmai kitüntetés, mint az Ipolyi Arnold-emlékérem, a Móra Ferenc-, a Martyn Klára-, a Fülep Lajos- és a Petrovics Elek-díj birtokosa.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását