Kultúra
Illatos utazás a királyi udvarba
A reneszánsz időszakában, a XV. században jelent meg az első orchidea Spanyolországban - e csodálatos növény tehát már évszázadok óta hódít Európában. A Reneszánsz Évében ennek jegyében rendezik meg - április 4-6. között - a hagyományos orchideakiállítást
Utazás Mátyás király udvarába! – ezzel a jelszóval hívogatnak az idén a rendezők, akik a Vajdahunyadvárat reneszánsz udvarrá alakítják át a rendezvény idejére.
A virágok annak idején nem csupán díszítőelemek voltak, annál jóval több jelentéssel bírtak: bókolni lehetett velük, üzeneteket kézbesíteni, vallomásokat tenni – olvasható a szervezők tájékoztatójáéban.
A középkor sötét évszázadai után a virágok a szabadságot szimbolizálták és az élet élvezetére bátorítottak.
Egy elképzelt reneszánsz uralkodói udvar és kert akkori világát idézik majd fel a tavaszi pompában virító broméliák és orchideák és más növények a kiállításon.
Ebből az alkalomból a Schönbrunni Botanikuskert vendégeskedik majd a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, de jelen lesznek német és olasz kertészetek, és visszatér különleges kínálatával a Peru Flora is.
A kiállítást és vásárt az idén szakmai szimpózumok kísérik majd, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának és a Corvinus Egyetem oktatóinak és hallgatóinak részvételével.
Forrás: MTI