2024. március 29. - Auguszta

Világméretű "stop"

A Fogyasztók Világszervezete (Consumers International - CI) és az Elhízás Elleni Nemzetközi Akciócsoport (International Obesity Taskforce - IOTF) által kidolgozott nemzetközi kódrendszer szerint reggel 6 és este 9 óra között minden elektronikus médiumban
2008. március 18. kedd 19:35 - Hírextra

A magas só-, cukor- és zsírtartalmú, kalóriadús és tápanyagszegény élelmiszerek reklámjának részleges betiltása azért is aktuális, mert ennek szükségességét riasztó adatok támasztják alá: 22 millió öt éven aluli túlsúlyos vagy elhízott gyermek él a világon, akik egészségtelenül táplálkoznak és keveset mozognak. Aligha meglepő ezek után, hogy a szív- és érrendszeri betegségek világszerte a vezető halálokok között szerepelnek - olvasható a döntés indoklásában.

A Nemzetközi Lunch Box Challenge akció - amelynek hazai állomására március 12-13-án Budapesten és Zalaegerszegen került sor - rávilágított, hogy a gyermekeket jelentősen befolyásolják választásukban és táplálkozási szokásaikban a nekik szóló élelmiszerreklámok.

A CI és az IOTF által kidolgozott kódrendszer háttere, hogy 2007-ben a 60. Egészségügyi Világkonferencián a tagállamok ajánlásban rögzítették a gyermekeknek szóló, élelmiszerreklámokkal kapcsolatos globális stratégia kidolgozását.

Ez nem kötelező, ajánlás csupán, civil kezdeményezés, amelyet először el kell fogadni az ENSZ egészségügyi világszervezetének, a WHO-nak, majd az érintett országok kormányainak mindezt jogszabályi szintre kell emelni - tájékoztatta az MTI-t Dömölki Lívia vezető élelmiszer-szakértő.
"Ezek után következhet csak a szóban forgó reklámok gyakorlati betiltása, amelynek gazdasági következményei ma még beláthatatlanok." - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását