2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Széchenyi-díj: Schuler Dezső orvosprofesszor

"A Széchenyi-díj elismerése annak, amiért egész életemben küzdöttem, hogy segítsek a daganatos gyerekeknek, a kitüntetéssel a kérdés súlyát ismerik el" - mondta Schuler Dezső orvosprofesszor, aki szombaton vette át a kitüntetést a Parlamentben.
2008. március 15. szombat 18:06 - Hírextra

A Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanárát, professor emeritusát kiemelkedő gyógyító tevékenységéért, a gyermekkori leukémia és onkológiai hálózat kialakításáért és az orvosképzésben végzett több évtizedes tevékenységéért tüntették ki Széchenyi-díjjal.

"Évtizedek óta a daganatos gyermekek gyógyítására koncentráltam" - mutatott rá Schuler Dezső, hozzátéve, hogy a gyermekeknél két onkológiai megbetegedés a leggyakoribb: a leukémia és az agydaganat.

"A leukémia terén óriási eredményeket értünk el. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, a betegek húsz százaléka gyógyult meg, most pedig nyolcvan" - hangsúlyozta a professzor. Mint mondta, az agydaganatok esetében rosszabb a helyzet. Ha nincsenek áttétek, és teljesen el tudják távolítani a tumort, akkor körülbelül 80 százalékos a gyógyulás esélye. Áttétes esetekben, vagy ha nem sikerül eltávolítani teljesen a daganatot, a gyógyulási arány 50 százalékra esik vissza, s vannak daganatok, amelyeknél még rosszabbak az eredmények.

A professzor 1971-ben hozta létre az országos gyermekonkológiai hálózatot, gyógyítóközpontokkal Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Budapesten.

"Regionális alapon szerveztem a hálózatot. Arra gondoltam, hogy a budapesti klinikán a kor követelményeinek megfelelően kezeljük a betegeket, de mi van az ország többi részén? Magyarország volt a harmadik európai ország, ahol országos gyermekonkológiai hálózat működött, s el tudtuk érni, hogy csak ezekben a központokban, a korszerű álláspontnak megfelelő protokoll szerint kezelték a daganatos gyerekeket" - emelte ki Schuler Dezső.

Mint elmondta, jelenleg a Semmelweis Egyetem II. sz. Gyermekgyógyászati Klinikáján az összes daganatos gyermek 43-44 százalékát kezelik.

"Sok a megoldandó probléma. Agyonterheltek az orvosok, aránylag kevés a segítség, sok mindent kell és lehetne fejleszteni (...) A gyermekonkológia egy rettenetes kihívás. Egy gyerek halálát nem lehet elfogadni, megszokhatatlan érzés. Az orvos fő célja, hogy küzdjön betegeiért. Ezért csatáztam egész életemben, s úgy érzem, hogy jól működik ez a hálózat" - mondta a 80 esztendős professzor.

Schuler Dezsőt 1975-ben nevezték ki az akkori Semmelweis Orvostudományi Egyetem (SOTE) egyetemi tanárává, 1976 és 1994 között a SOTE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója. 1976 és 1997 között az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója. Az 1980-as években Schuler Dezső a Nemzetközi Gyermekonkológiai Társaság elnöke volt. Nevéhez 282 publikáció fűződik, 18 könyv és könyvrészlet szerzője.

Munkásságát egyebek közt Bókay János-emlékéremmel (1979), Batthyány-Strattmann László-díjjal (1994), Fényes Elek-emlékéremmel (1998) és Sanofi-életműdíjjal ismerték el.



Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Gazdász
2008. március 15. 21:30
Gratulálok mindek itüntetettnek!!! További eredményes munkát és jó egészséget kívánok nekik!!!
A magyar szellemi tőkét, kapacitást ilyenekre kéne használni és az országunk jóval előrébb járna!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását