2024. május 7. - Gizella

Rossz idők járnak "az állatok királyára"

A kenyai Országos Állatvédelmi Szervezet (KWS) adatai szerint a hetvenes évek óta jelentősen csökkent Kenyában az oroszlánok száma: tízezerről alig kétezer ötszázra esett vissza. A Daily Nation című lap arról számolt be a héten, hogy jelentős létszámcsökk
2008. március 15. szombat 13:47 - Hírextra
Nem hagyják azonban ugyanakkor figyelmen kívül az állattenyésztő nomádok problémáit sem - közölte Julius Kipngetich, a KWS igazgatója. Rámutatott, hogy a nagytestű ragadozók csökkenő számuk ellenére is problémát jelentenek a nomádok és a farmerek számára. Joseph Edbe KWS szakértő pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az oroszlánokat a rezervátumokon kívülre kényszerítik és egyúttal a zsákmányuknak tekinthető állatok száma is csökkent. Ezért gyakran előfordul, hogy az oroszlánoknak nincs táplálékuk.

Ráadásul fontos szerepük van a királyi ragadozóknak a turizmus terén is. A Kenyába látogató turisták ugyanis elvárják, hogy a zsiráfok, zebrák, elefántok és orrszarvúak mellett oroszlánokkal is találkozhassanak a kenyai nemzeti parkokban.

Ezzel szemben pozitívnak minősítette Kipngetich igazgató az elefántok helyzetét, amelyekre - értékes agyaraik miatt - hosszú éveken át nagy veszélyt jelentettek a vadorzók. Kenya legnagyobb természetvédelmi területén, a Tsavo Nemzeti Parkban ma már évente kereken négy százalékkal nő az elefántok száma, jelenleg harmincezer ormányos él benne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását