2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Drágul a sör

Anglia új pénzügyminisztere Alistair Darling, aki a kormányfővé előlépett Gordon Brown helyét tölti be, a képviselőház elé terjesztette az idei költségvetés terveit, melyek nem arattak osztatlan elismerést. A konzervatív ellenzék a "rossz hírek" költségve
2008. március 14. péntek 10:40 - Hírextra
A miniszter viszont azt hangsúlyozta, hogy elsősorban a jelenleg gondokkal küzdő nyugdíjasokon, valamint a többgyermekes szegényeken akar segíteni, és a világgazdaság nehézségei közepette Anglia gazdasági egyensúlyát kívánja megőrizni.

Tíz év óta először emelkedik Angliában a sör, a bor és ennél is jelentősebben a whisky ára. Drágulni fognak a nagyteljesítményű, tehát leginkább légszennyező gépkocsik és a repülőjegyek. Többe kerül a cigaretta. Előkészítik az autópálya-díj bevezetését. Ezek valóban rossz hírek.

A pénzügyminiszter a benzin árának az emelését szintén fontolóra vette, de mivel a világpiaci viszonyok miatt ez amúgy is felment, jobbnak látta törölni a büdzsének ezt a pontját.

Az sem jó hír, hogy a szigetország sok tízezer egészségügyi okokból leszázalékolt vagy rokkantsegélyes lakója körében rászorultsági vizsgálatot tartanak, mert nagyon sok a visszaélés, és ez komoly tehertétel az állam számára.

De emelik a családi pótlékot, és a nyugdíjasoknak telente kiutalt fűtési hozzájárulás összegét, továbbá az idősek adómenetesen kamatozó betétjeinek a felső összeghatárát.

A világgazdaságban bizonytalansági tényezők léptek fel, tehát a cél a brit gazdasági egyensúly megőrzése. Ez a pénzügyminiszter szerint nem könnyű feladat, az ország éves gazdasági fejlődése nem lesz képes meghaladni a 2,25 százalékot, de az infláció megmarad a két százalékos szinten. Nagy-Britannia elég gazdag ország ahhoz, hogy a nehézségeket baj nélkül vészelje át.

A büdzsé a környezetvédelemre is kiterjedt: a nagyteljesítményű gépkocsikat ezentúl jelentős légszennyezési illetékkel megtetézve lehet csak vásárolni, és ha az élelmiszerüzletek nem tesznek valamit az ingyenes műanyag zacskók számának drasztikus csökkentése érdekében, ezekre is illetéket fognak kivetni.
Forrás: inforadio.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását