2024. május 7. - Gizella

Több ezren kerülhetnek utcára

Utcára kerülhet több ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló, mert a szaktárca megváltoztatta a foglalkoztatók finanszírozásának formáját - közölte Fonai László, a Magyarországi Akkreditált Munkaadók Országos Szövetsége (MAÉSZ) elnöke szerdán a szer
2008. március 12. szerda 11:11 - Hírextra
Az elnök az MTI-nek elmondta, hogy több rehabilitációs foglalkoztatás területén dolgozó munkáltató a csőd szélére került, mivel ebben az évben még nem kaptak támogatást, sőt sokuknak még finanszírozási szerződése sincs a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal.

A csődhelyzet oka az, hogy múlt év nyarán megváltozott a finanszírozás menete: a normatív finanszírozás megszűnt, és pályázati rendszert vezettek be - mutatott rá Fonai László.
A pályázatokon alapuló támogatási rendszer működési nehézségeket okoz a cégeknek, mivel évente kell új pályázatot beadni és bevezették az utófinanszírozást is.

Ennek hatására számtalan cég eladósodott, "több százmilliós hiteleket vettek fel, a csőd szélén táncolnak. A pályázati rendszerben nem lehet előre tervezni, mivel kétséges, hogy megkapjuk e a támogatást, így ellehetetlenül a munka" - mondta Fonai László.



Hozzátette: az állam 53 milliárd forintot különített el támogatásra, ezt az összeget mintegy 40 szervezet venné igénybe.

A MAÉSZ elnöke rámutatott: jelenleg nincs kommunikáció a szaktárca és a szervezetek között, így a minisztérium magyarázatot sem adott a pályázati rendszerre való átállásra. Valószínű, hogy az uniós norma miatt történt mindez, de ez "hamis hivatkozási alap", az unióban mindenhol állami támogatásból és üzleti finanszírozásból működnek ezek a cégek, de a támogatást nem pályázati úton kell lehívni - tette hozzá.

A munkáltatók párbeszédet sürgetnek, a MAÉSZ megalakulásának így éppen az a célja, hogy kapcsolatot teremtsen a jogalkotó, a jogalkalmazók és a támogatásban részesülők között - mondta Fonai László.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását