Sport

Spanyol hős Angliában

Liverpoolban hősként ünneplik a spanyol Fernando Torrest, aki a kedd esti, milánói meccs egyetlen gólját lőtte, bebiztosítva angol csapata továbbjutását az Internazionale ellenében a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.

"Szerencsések vagyunk, hogy Fernando nálunk játszik. Neki elegendő, ha egyetlen lehetősége adódik gólszerzésre, ahogyan azt most is bizonyította" – dicsérte csapattársát Steven Gerrard, a Pool kapitánya. Hozzátette, a meccs azzal együtt is nehéz volt, hogy az olaszoktól a második félidő elején kiállították az argentin Nicolás Burdissót. Ezzel együtt nem hagyott kétséget afelől, hogy megítélése szerint a jobbik csapat folytathatja a BL negyeddöntőjében: "Megérdemeltük a továbbjutást."

Elégedetten nyilatkozott a találkozó után Rafa Benítez, az angol együttes spanyol vezetőedzője is.
"Komplett csapatom van, tele remek fiatallal, s akad három-négy olyan játékosom, aki szinte bármikor képes gólt szerezni, mérkőzést eldönteni, vagy éppen fordítani egy-egy összecsapás állásán" – mondta. A szakvezető, aki csapatával 2005-ben BL-t nyert, azt is kiemelte, hogy a 2-0-ás előnyt megőrzendő, nem álltak be védekezni, hanem – akárcsak az első meccsen, az Anfield Roadon – a milánói San Siróban is támadtak, majd így folytatta:

"Számunkra a Bajnokok Ligája könnyebb, mint a bajnokság, hiszen itt csak két mérkőzés erejéig kell összpontosítani, nem pedig kilenc hónapon át. A Premier League-ben további három csúcscsapat is ott van, velük szemben minden meccsünk roppant nehéz. A fő cél idén is a BL megnyerése, s nem foglalkozom azzal, kit lenne jó kapnunk a pénteki sorsoláson. Döntőbe akarunk jutni ismét, s ha ez angol csapat kiverésével sikerül, még jobb…"

Tény, nagyon is könnyen kaphat szigetországi ellenfelet a Liverpool, hiszen a negyeddöntőnek rajta kívül még további három angol együttes – Arsenal, Chelsea, Manchester United – is a tagja. Viszont az olaszok részéről már csak az AS Roma várhatja a sorsolást, mivel az Internazionale előtt, egy hete a címvédő AC Milan is – az Arsenal "rosszvoltából" – elköszönt a mostani sorozattól.

Az Inter vezetőedzője, Roberto Mancini – aki a kedd esti BL-búcsút követően, bár magyarázata szerint nem amiatt bejelentette: az idény végén távozik a kispadról – korántsem együttese gyenge, és gólképtelen játékában kereste, s lelte meg a választ a bukásra.

"A két csapat közötti különbséget a kiállítások jelentették" – fogalmazott, arra utalva, hogy a liverpooli találkozón 60, a milánóin pedig jó 35 percen át játszott tíz emberrel az Inter. Ám arra már nem tért ki, hogy a bírók mindkét vétkest okkal parancsolták le idő előtt a pályáról. Ráadásul kedd este, szűk egy órán keresztül teljes csapattal se tudták egyszer sem bevenni a Liverpool kapuját. Ami pedig nyilvánvalóan nagy szerepet játszott abban, hogy összesítésben 0-3-mal, sima kettős vereséggel pottyantak ki a BL-ből.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.