2024. május 7. - Gizella

Bevonták a civileket is

A civil szervezetek képviselőit is bevonták a bírák Magyar Bíróképző Akadémián folyó oktatásába - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerdán Szegeden.
2008. március 12. szerda 17:13 - Hírextra

A Magyarországon jelenleg működő több mint 77 ezer civil szervezet között van néhány, amely a bíróságok munkájának ellenőrzésében is fontos szerepet játszik - mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Szegedi Ítélőtábla értekezletét követő sajtótájékoztatón.

Hozzátette: csaknem egy éve javasolta, hogy a bírák képzésében az oktatók mellett a civil szervezetek is vegyenek részt.

A néhány hete elindult képzésben olyan szervezetek kapcsolódtak be, mint a DeJure Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, az Amnesty International, a Transparency International, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány vagy a Társaság a Szabadságjogokért.

A képzések során bírák például megismerkedhetnek azzal, miként kell kommunikálni egy mentálisan sérült emberrel. A Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International az általuk indított eljárások során felhalmozódott nemzetközi emberi jogi tapasztalatokat tudja ismertetni a bírákkal. A Transparency International szakemberei pedig az Egyesült Államokban vagy Európa más országaiban felderített konkrét korrupciós eseteket és az ellenük kidolgozott módszereket mutatja be - tudatta Lomnici Zoltán.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását