2024. április 19. - Emma

A népszavazás válasz Őszödre

A népszavazás eredménye, amely a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése mellett állt ki, messze túlmutat az éppen aktuális pénzügyi kérdéseken, s egyértelműen a balatonőszödi beszédnek és az azóta folytatott kormányzati politikának a következmé
2008. március 10. hétfő 17:31 - Hírextra

A népszavazási eredményekben az is benne van, hogy 300 forintot szívesen takarít meg az ember, de azért a népszavazás részvételi arányaiban és egyértelmű állásfoglalásában jelentős "kritika és ítélet" van a kormányt illetően - fogalmazott.

Ittzés János elmondta, hogy a felsőoktatási részhozzájárulás elvetése közvetlenül érinti az Evangélikus Hittudományi Egyetemet, amely 150 fős létszámával nem tartozik a legnagyobbak közé, s így a kieső pénz pótlása sem okoz akkora problémát.

Ismertetése szerint az egyetemi tanács a népszavazás rájuk eső következményeit ezzel együtt megtárgyalja a közeljövőben, és elvi döntést hoz a kompenzációra. Értetlenségének adott hangot ugyanakkor, hogy a kormányzat a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszűnése miatti bevételkiesés kompenzációját nem látja kivitelezhetőnek. Szerinte ez nem akkora tétel, ami megrendítené a magyar költségvetést.

Az evangélikus elnök-püspök kifejtette: nem terjeszt elő állásfoglalást a hétfő esti püspöki tanács elé a népszavazással kapcsolatban, és előreláthatóan a héten esedékes országos presbitériumi ülés sem foglalkozik a kérdéssel.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását