2024. május 7. - Gizella

Eurokupákkal folytatják a nők

A negyeddöntők első meccseivel ezen a hétvégén folytatódnak az európai kupasorozatok női vízilabdában, s a szombat-vasárnapi program keretében mindhárom érintett magyar együttes vízbe száll.
2008. március 7. péntek 13:37 - Hírextra

Az első számú kupában, a BEK-ben a honi címvédő Honvéd idegenben kezd, s olyan eredménnyel szeretne hazatérni a görög fővárosból, hogy a két hét múlva esedékes visszavágón kiharcolja a négy közé jutást. Györe Lajos vezetőedző az MTI-nek elmondta, bizakodnak, hogy helyt tudnak állni azzal a Vuliagmenivel szemben, amellyel eddig egyszer találkoztak: két éve, Dunaújvárosban, egy nemzetközi tornán, s akkor legyőzték az athéni alakulatot.

A BEK-negyeddöntő másik magyar szereplője, a Dunaújváros vasárnap mérkőzik, méghozzá hazai medencében. Ellenfele a holland Oestgeest, s akárcsak a Honvédnak, neki is jó az esélye, hogy sikerrel vegye az egyenes kieséses szakasz első akadályát. A riválisok fordított szereposztásban már megpróbálták keresztezni a magyar BEK-résztvevők útját, de nem jártak eredménnyel: a nyolc közé kerülésért karácsony előtt rendezett, előző körben a Honvéd a budapesti - számára elsőséget hozó - csoportselejtezőben 9-8-ra verte a hollandokat, míg a szintén csoportgyőztesként továbblépő Dunaújváros, ugyancsak hazai medencében, 12-11-re nyert a görögökkel szemben.

Az európai szövetség,a LEN nevét viselő trófeáért az OSC küzd, amely - afféle három a magyar igazság alapon - szintúgy megnyerte csoportjának küzdelmeit decemberben, Budapesten, magabiztosan szerezve meg a negyeddöntős tagságot. A mostani, már kieséses fázisban a párharc első felvonásaként a tavaly LEN Kupa-harmadik magyar csapat szombat este a Hajós uszodában fogadja azt az olasz Ortigiát, amelyet magyar világbajnok, Pelle Anikó is erősít.

Az europólós kupák hétvégi műsora:
női BEK, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
----------------------------------
szombat, 19 ó: Vuliagmeni (görög) - Domino-Honvéd-Polo SC, Athén
vasárnap, 12 ó: Dunaújvárosi Főiskola-ELCO-DVCSH - Oestgeest (holland)
női LEN Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
---------------------------------------
szombat, 18 ó: OSC-Cemelog - Ortigia (olasz), Hajós uszoda

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását