2024. április 20. - Tivadar

Tudománynépszerűsítő program

Internetes honlapot, folyóiratot, plakátokat, rendezvényeket tervez szerdán indult kezdeményezésében, a THE programban a Magyar Innovációs Szövetség.
2008. február 20. szerda 18:01 - Hírextra

A THE (Tudományos, Hasznos, Emberi) program célja a műszaki és természettudományos pályák iránti érdeklődés felkeltése a fiatalok körében. Keresik egyúttal a tehetségeket is ezeken a területeken. Elsősorban a 16 és 24 év közötti diákokat kívánják a program elemeivel elérni a középiskolákban és a felsőfokú oktatási intézményekben.

A program mintegy 50 millió forint támogatással indul, de célja, hogy egy éven belül önfenntartóvá váljon - tudta meg az MTI Pakucs János fővédnöktől, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnökétől. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatán nyert el pénzügyi támogatást a civil kezdeményezés, de több nagyvállalat is hozzájárult az induláshoz.

A főtámogató Siemens mellett a Sanofi Aventis (Chinoin), a Richter Gedeon, az Audi és a MOL is milliós nagyságrendben támogatja a programot. A vállalati szponzorok szakértelmüket is adják, elért kutatási eredményeiket megosztják a THE programon keresztül a diákokkal. Reményeik szerint képzettebb munkavállalókat, hozzáértő megrendelőket és felhasználókat nyernek így a jövőben.
A projekt elemei közül az internetes portál és tudásbázis már február eleje óta működik a www.the-online.hu címen. A tudományos tematikájú portál egyúttal interaktív közösségi oldalként is működik. Fórumok, multimédiás anyagok, tanulmányi segédanyagok és tudós-adatbázis is találhatók rajta. A szerkesztők a fiatalos, közérthető nyelvezettel év végéig nyolcvan-százezer látogatót kívánnak a honlapra csalogatni - jelentette ki Bartók Marcell projektvezető.

Az ingyenes THE Magazin első száma március elejétől kéthavonta jelenik meg nyolcvanezer példányban és az év végére az ország 450 középiskolájában, valamint 135 főiskolai és egyetemi karára tervezik eljuttatni kiadói. Ezekben az intézményekben plakátkereteket is telepítenek, melyeken az éppen aktuális rendezvényekről értesítik a diákokat. A rendezvényeknek a Millenáris Kht. a Jövő Házában ad helyet.

A projekt támogatói közt van az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium is.

A program tudományos hitelességét négyfős, akadémikusokból álló tudományos tanács felügyeli Závodszky Péter biokémikus, Gyulai József fizikus, Horváth Zalán részecskefizikus és Damjanovich Sándor sejtbiológus részvételével.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását