2024. május 7. - Gizella

Az utolsó Szeszélyes

A nagy múltú televíziós szórakoztató showműsora, a Szeszélyes végéhez közeledik. A Szeszélyesből 24 év alatt 205 produkció készült, 211 színészt foglalkoztatott és nézők milliói tekintették meg a produkciókat, amely nézettsége a műsorok javarészében a mil
2008. február 20. szerda 19:40 - Hírextra
Sajnos ebben az epizódban már nélkülöznünk kell az Antal Imrével készített friss felvételeket, mert állapota nem tette lehetővé, hogy forgassunk vele. Ezért archív anyaggal szerepel az adásban, mert Antal Imre nélkül nincs Szeszélyes – mondta a producer.

A társ műsorvezető Csonka András sem a szokásos helyén ül majd a stúdióban, ahol Antal Imrével foglalt eddig helyet, hanem állva, röviden köszönti a nézőket és a nagybeteg művészt.

- Direkt csak egy rövid bevezetőt tervezünk, mivel Antal Imre nélkül elképzelhetetlen a Szeszélyes. Nagyon fontos pontja az életemnek, hogy együtt dolgozhattam vele. Régóta szerettem volna Imrével forgatni, hiszen ő egy igazi, élő legenda – mondta Csonka András a Netbulvárnak.

A színész azt is elmesélte, hogy most az egész stáb azon dolgozik, hogy a valahavolt legjobb adást állítsák össze.

- Ez alapvetően egy vidám, szórakoztató műsor. A színházban sem látszódhat a színészeken a szomorúság, ha felmegy a függöny. Kegyetlen pálya ez, ugyanúgy kell mosolyogni a színpadon, még akkor is, ha éppen valamelyik hozzátartozóját vagy barátját veszíti el az ember. Most mindenki azért drukkol, hogy Imre meggyógyuljon és azon dolgozunk, hogy ha ez lesz az utolsó Szeszélyes, akkor méltó befejezése legyen a több évtizede sikeres műsornak. Szeretnénk, ha ez lenne a legjobb rész a műsor történetében, amit Imre is büszkén néz majd.
Forrás: netbulvar.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását