2024. április 19. - Emma

Takarmány lett a Valentin-napi rózsából

A Gázai övezetben európai piacokra számára nevelt milliónyi rózsa az izraeli gazdasági blokád miatt idén nem a szerelmeseké, hanem a jószágok takarmányává lett.
2008. február 15. péntek 17:14 - Hírextra
Palesztin hivatalos adatok szerint 2006-ban a Gázai övezet éves kivitelének három százalékát kitevő, azaz mintegy 45 millió szál rózsát exportáltak a térségből jobbára izraeli cégeken keresztül. A gazdasági blokád miatt a farmerek ezúttal nem tudták értékesíteni portékáikat, az Európában értékes virágokra a palesztin területeken alig van kereslet.

Az egyik pórul járt farmer 130 ezer négyzetméternyi területen üvegházakban, kétszáz bérmunkással termesztette a rózsákat. Most nemcsak a banki kölcsönöket, hanem a munkásait sem tudja kifizetni, számításai szerint az idén 1,7 millió dollár (305 millió forint) veszteség érte.

Az eladhatatlan rózsákból nem csak az állatok laknak jól, a helyi árusok, hogy boltjaikat kicsinosítsák, általában csak egyféle rózsa vásárlását engedhetik meg maguknak. Az idén kevesebb mint 200 dollárért (35 ezer forintért) több mint 30 féle rózsából ezernél is több szálat lehetett vásárolni Gázában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását