Belföld
Gyurcsány bejelenti a változásokat
A miniszterelnök ma bejelenti a kabinetet érintő változásokat - írta kedden megjelent számában a Népszabadság. A lap információi szerint Gyurcsány Ferenc a mindössze nyolc hónapig tárcavezető Takács Albert helyére új igazságügyi és rendészeti minisztert
Az újságot tájékoztató források úgy tudják, hogy megalakítják a kormánykabinet titkárságát is. Megfigyelők rámutatnak, hogy Gál J. Zoltán és Draskovics távozása a Miniszterelnöki Hivataltól az MSZP-frakció "győzelmét" jelenti.
A Magyar Nemzet – a hirszerzo.hu internetes portálra hivatkozva – arról ír, hogy nyugtalanság érzékelhető az MSZP-ben. Ezt többen annak tudják be, hogy a népszavazási eredmény kihat majd Gyurcsány helyzetére is, amelyet egy kormányátalakítással stabilizálhat.
A lapban közölt értesülés szerint arról hallani, hogy az igazságügyi tárcáról leválasztanák a rendészetet. Olyan konkrét lépésekről van szó, amelyeket már november óta készítenek elő a tárcáknál, és amelyekről hónapok óta tárgyal az MSZP elnökség is – olvasható a Magyar Nemzetben.
Forrás: MTI