2024. március 29. - Auguszta

Fejlesztés a tanműhelyében

Eredményes pályázat nyomán 9,3 millió forintos fejlesztés valósult meg a jászberényi Electrolux Lehel Kft. tanműhelyében; a svéd tulajdonú, háztartási gépeket gyártó cég a helyi Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolával közösen tavaly a Munkae
2008. február 12. kedd 16:43 - Hírextra

A jól képzett szakmunkásokból jelentős hiány van ma Magyarországon - mondta Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója sajtótájékoztatón, kedden.

Hozzátette: egy helyesen megválasztott szakma egy embernek egész életére biztos egzisztenciát tud teremteni. Ahhoz, hogy újra kvalifikált szakmunkások legyenek, helyre kell állítani szakoktatói pálya megbecsültségét is.

Tamás Zoltán iskolaigazgató elmondta: a fejlesztés során az Electrolux Lehel Kft. tanműhelyében többek között 13 számítógépet szereltek fel. Helyet kapott hét olyan modul, amelyek segítségével a maróprogram használatát sajátíthatják el a forgácsoló szakmunkástanulók. Egy ú szoftverrel pedig háromdimenziós leképezést kaphatnak a tanulók az általuk beprogramozott forgácsoló műveletsorról.

Az Electrolux Lehel Kft. tanműhelye a folyamatos beruházások eredményeként a legkorszerűbb és a legjobban felszerelt a régióban. A hűtőgépgyár privatizációját követően az Electrolux és a Klapka György Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola megállapodást kötött az 1961 óta létező tanműhely további működtetéséről. 1998-tól jelentős fejlesztések történtek, a műhelyeket szakmai csoportonként alakították át, valamint új gépeket is vásároltak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását