2024. október 4. - Ferenc

Horváth Ágiék így hülyítik a népet!

Meglepő és mulatságos az Egészségügyi Minisztérium legújabb, parasztvakításnak is tekinthető ötletpályázata. Azt, hogy a minisztérium komolyan gondolta-e ezt a pályázatot nem tudjuk, de akár poén, akár nem, mi vettük a lapot, és elkészítettük a hirextra.h
2008. február 11. hétfő 07:36 - Pór Károly
Mielőtt azonban erre rátérnék nem árt egy kis figyelmet fordítani a pályázati kiírás konkrét szövegére, mert az bizony állít némi interpretációs akadályt a pályázók elé. Elég nehéz ugyanis értelmezni, hogy pontosan mit is várnak el a pályázóktól.

„Az egészségügyi reform egyik – s talán legfontosabb – célja az, hogy szemléletváltást érjünk el az egészségről, a gyógyulásról, az egészségügyi ellátásról való gondolkodásban. A folyamat azonban nem lehet teljes akkor, ha a szemléletváltás megáll a gyógyítás, vagyis a betegségek kezelése területén, és nem hatja át a hétköznapokat, az egészségben eltöltött időt is. Az Egészségügyi Minisztérium ezért ötletpályázatot hirdet népegészségügyi akció, kommunikáció témakörben, amelynek célja olyan projektötletek reális felvetése, amelyeken keresztül a népegészségügyi célok (a saját felelősség és lehetőségek hangsúlyozása, egyes részterületek bemutatása, a programokhoz elengedhetetlen adatgyűjtés szervezése, tájékoztatási rendszerek stb.) kreatívan, a lakosság széles rétegei számára érthetően és elérhetően kerülnek bemutatásra.” – Ez a kiírás azon legfontosabb része, ami meghatározza, hogy miről is kell szólnia a pályázatnak, és egyben ez az egyik leghomályosabb rész is…

Annyi világos belőle, hogy ötleteket várnak népegészségügyi célok bemutatására. A pályázat felvetése tulajdonképp jogos, hiszen a népegészségügyi célokról talán még az újjáalakuló egészségbiztosítási rendszernél is kevesebbet tudunk. A legnagyobb probléma viszont éppen az, hogy egy olyan témában várnak kommunikációs ötleteket, amiről nem hogy az embereknek nincs fogalmuk, de talán még a minisztériumnak sincs…

Népegészségügyi célok – na bumm, ez alatt mi a fészkes fenét kell érteni? Zárójelben még odaírták: „a saját felelősség és lehetőségek hangsúlyozása, egyes részterületek bemutatása, a programokhoz elengedhetetlen adatgyűjtés szervezése, tájékoztatási rendszerek”. Ezek lennének a népegészségügyi célok? Mert az én egyszerű hétköznapi észjárásom szerint ebbe minden beletartozik, a fogmosás hasznosságától, a rendszeres fürdés népszerűsítéséig, hiszen ezek mind rendkívül fontos, egyéni felelősségen alapuló célok, olyan célok melyekhez kiváló programok, akciók köthetők. Ezért a hirextra.hu alább olvasható pályázati anyagát is ezen szempontok alapján állítottam össze.

Tisztelt Egészségügyi Minisztérium!

A hirextra.hu a széleskörű tájékoztatás mellett kötelességének tartja, hogy olyan nemzeti érdekeket szolgáló programban, mint amilyen az egészségügyi reform aktív szerepet vállaljon, és ötleteivel segítse a sok gondolkodásban megfáradt minisztériumi szakembergárdát.
Első pályázati pontunk a fogmosásnak, mint rendkívül fontos népegészség javító eszköznek a népszerűsítése. Ennek a programnak a megvalósítását a parlament dohányzó szobájába kihelyezett mobil fogmosóedények felállításával valósítanánk meg. Ezzel az akciónkkal csatlakoznánk a British American Tobacco dohányforgalmazó cég magyarországi csoportjához, akik drága bőrfoteleket, kanapékat, asztalokat, székeket és sárgaréz hamutartókat ajándékoztak az Országház dohányzótermének, vagyis a dohányzó képviselőknek. Mi a fogmosó edények mellett minden igényt kielégítő fogkeféket, valamint, az éles pártharcok elkerülése végett piros, kék és narancssárga csíkos fogfehérítő-pasztát is biztosítanánk a képviselők számára (az MDF-esek kapnának egy zöld színűt is, csakhogy ne legyen sértődés a dologból). A képviselők dohányzástól elsárgult fogsorait pedig lefényképeznénk, és hétről hétre nyomon követnénk a változást, amit óriásplakátok formájában közzé is tennénk.

Következő, a népegészségügy szempontjából kiemelkedően fontos pályázati pontunk a fürdés, tisztálkodás élettani szerepének kihangsúlyozása, kommunikálása. Ezen kampányunk reklámemberének egy kiváló labdarúgót, a 45 évesen is elnyűhetetlen, Zizu becenévre (tudják, mint a kopasz francia) hallgató, felcsúti saját nevelésű csatárt, Orbán Viktort választanánk. Persze ez csak akkor valósulhatna meg, ha az általunk mélyen tisztelt Egészségügyi Minisztérium, és annak méltán népszerű vezetője, nevezett Horváth Ágnes nem tekintené sértésnek, hogy egy kiöregedő, a Felcsútban csak a padot koptató futballistával kívánjuk reklámozni az egészséges ország vízióját megfestő reformot. Emberünket egyébként azért tartjuk tökéletes választásnak, mert a minisztérium célja, hogy szemléletváltást érjen el az egészségről való felfogásban, és erre keresve sem találnánk tökéletesebb személyt, mint a 40 fölött is Zidane-t idéző Orbánt. További fontos érv Orbán mellett, hogy sohasem tagadta a nagyobbik ellenzéki párt iránt érzett szimpátiáját, tehát ha őt megnyerjük az ügy mellé, akkor azzal az ország egységét is kifejezhetnénk. Nem beszélve arról, milyen remek plakátokat, és kampányszlogeneket is gyárthatnánk segítségével: a plakáton Orbán fürdene egy izzasztó meccs után, míg alatta a szlogen: „Velünk fürdik az ország! Igen, igen megcsináltuk!” A plakátreklámok hatását nyilvános tévéinterjúkkal is erősítenénk, melyekben dr. Orbán azt ecsetelné, hogy milyen jól esik a fürdés egy-egy verejtékkel megvívott Felcsút – Kozármisleny derbi után.

„Ép testben, ép lélek” tarja a mondás, és ezt az alapelvet is szeretnénk beépíteni pályázatunkba, hogy ne csak egészségessé, hanem egészséges gondolkodásúvá is tegyük a magyart. Ezt egy bölcs szentenciákat tartalmazó kézikönyv formájában valósítanánk meg. Ebben a kiadványban helyet szorítanánk Gyurcsány Ferenc örökbecsű tanácsának, miszerint az öregecskedő feleségeket fiatalabbra kell cserélni, Lamperth Mónika külön fejezetben számolhatna be kézfogás kultúránként eltérő jelentéseiről, míg Medgyessy Péter logopédiai tanácsait oszthatná meg az emberekkel („útelagazazáshoz érkeztünk – nehéz szó”). Mikola István a körmösök osztogatásának pedagógiai hatásait ecsetelné kézikönyvünkben, míg Kövér László 2002-es, a munkanélküliség csökkentését is tartalmazó javaslatát fejthetné ki bővebben („Sokan vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak örülni a kormány intézkedéseinek, ők vegyenek egy kötelet és kössék fel magukat, ezzel nagy szolgálatot tennének, mert nélkülük könnyebben és gyorsabban tudnánk megoldani feladatainkat” – ilyen alapon minden kormány alatt rengetegen felakaszthatják magukat, és máris kevesebb embernek kell munkát adni).

Tisztelt Minisztérium!

Bízunk benne, hogy javaslatainkkal hozzájárultunk az egészségügyi reform sikeréhez, ahhoz a folyamathoz, mely az önök szavaival élve „nem lehet teljes akkor, ha a szemléletváltás megáll a gyógyítás, vagyis a betegségek kezelése területén, és nem hatja át a hétköznapokat, az egészségben eltöltött időt is.” – Hogy ez pontosan mit jelent („Egészségben eltöltött idő”? – Ekkora marhaság kinek jutott eszébe? Hát mi az egészség: egy váróterem, melyben bizonyos időt eltöltünk?), azt ugyan nem értjük, de úgy érezzük, hogy javaslatainkkal sikerült rávilágítanunk a népegészségügyi célok fontosságára. Bízunk benne, hogy programunk elnyeri a minisztérium tetszését, mi pedig a 6 millió forintos pályázati díjat, amit bizonyára a minisztérium szakembereinek fizetéséből vonnak le, hiszen a reform kommunikációjának kidolgozása az ő feladatuk lett volna.



Utóirat: A kormány szakembereinek üzenjük, hogyha a jövőben bármilyen problémájuk akadna az ország irányítása során, akkor nyugodtan forduljanak hozzánk bizalommal. Veress János például kiírhatna egy trükk-pályázatot, hogy újabb trükkök százaival hozhassák egyenesbe az államháztartási hiányt, de szívesen adunk tanácsokat Lamperth Mónikának is a munkanélküliség megoldására, a GKM-nek segítünk Gaskó leszerelésében, és ha kell, akkor Szekeres helyett még katonákat is küldünk Koszovóba (akár mi magunk is elmegyünk, mi leszünk a HFOR: HirextraFOR!).

Kedves olvasóink!

Amennyiben önök is csatlakozni kívánnak ötleteikkel az ország felvirágoztatásához, úgy kérjük küldjék el reformjavaslataikat szerkesztőségünkbe: 1037 Budapest, Hedvig utca 2. illetve a fórumban, és e-mail címeinken is várjuk javaslataikat, melyeket továbbítani fogunk az illetékes minisztériumok felé.

Pályázati Felhívás
Ötletpályázat népegészségügyi akció, kommunikáció témakörben

Az egészségügyi reform egyik – s talán legfontosabb – célja az, hogy szemléletváltást érjünk el az egészségről, a gyógyulásról, az egészségügyi ellátásról való gondolkodásban. A folyamat azonban nem lehet teljes akkor, ha a szemléletváltás megáll a gyógyítás, vagyis a betegségek kezelése területén, és nem hatja át a hétköznapokat, az egészségben eltöltött időt is.

A népegészségügyi programok célja éppen az, hogy az egészség, mint érték, az egészséges életmód, a legfontosabb kockázatok elkerülése minél szélesebb körben bekerüljön a köztudatba, a közgondolkodásba, az emberek mindennapi elvárásai, szokásai közé.

Az Egészségügyi Minisztérium ezért ötletpályázatot hirdet népegészségügyi akció, kommunikáció témakörben, amelynek célja olyan projektötletek reális felvetése, amelyeken keresztül a népegészségügyi célok (a saját felelősség és lehetőségek hangsúlyozása, egyes részterületek bemutatása, a programokhoz elengedhetetlen adatgyűjtés szervezése, tájékoztatási rendszerek stb.) kreatívan, a lakosság széles rétegei számára érthetően és elérhetően kerülnek bemutatásra.

Bírálati szempontok:

- Az emberek egészsége érdekében felmerülő saját felelősség hangsúlyozása
- Egészséges életmód szempontú megközelítés
- Információforrások és tájékoztatás
- Kreativitás és hatékonyság
- Hosszútávú hatás

A pályázónak nyilatkoznia kell, hogy saját ötletével pályázik és fel kell tüntetnie a pályázati ötlet költségvetését.

A pályázat leadási határideje: 2008. február 29. Cím: Egészségügyi Minisztérium, Miniszteri Kabinet Sajtó Önálló Osztálya, Kundra Anna 1051, Budapest Arany János u. 6-8. A borítékra írják rá: Ötletpályázat.

Az eredményhirdetés időpontja: 2008. március 07.

A pályázati díj összege összesen: 6.000.000 Ft. A szakmai zsűri első, második és harmadik helyezettet hirdet, de a zsűri dönthet megosztott helyezésekről is. Legfeljebb kettő pályázó osztozhat egy helyezésen. Ebben az esetben minden – helyezésért járó - díj módosul, a pályázati díj összege összességében nem változik!

A minisztérium jogosulttá válik a beadott és díjazott ötletek részbeni vagy teljes felhasználására. A minisztérium fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Ozmium
2008. február 15. 06:28
Édes pofa vagy. Ne tiltakozz, megismerlek! Alkonykapcsoló van a fejeden, stimmt?
Most, hogy mind a ketten jól bereggeliztünk, szidjuk együtt a rendszert, stimmt?
Én érzem hogy Te egy jó ember vagy, stimmt?
Én érzem, hogy téged megbántottak, stimmt? Akarsz róla beszélni, stimmt?
Ez a hitvány világ téged nem érdemel meg, stimmt? Ha így érzed, büntess meg minket, stimmt?
Vágd földhöz a számítógépedet, stimmt?
Meglátod mindenki veled fog egyetérteni, stimmt? Ne hagyd megsérteni magad, stimmt?
Ugorj ki a tizedikről, stimmt.
Ponyvával várlak, stimmt?
Bízzál bennem, stimmt?
Őszintén bevallom -de csak neked- én sem vagyok normális, de Te sem. STIMMT?
plebsz
2008. február 14. 20:57
Nem hülyítik , irtják. Szisztematikusan az ország kiírtása folyik évek óta , előkészítendő a bevándorló izraelieknek.
Először Európa mezőgazdasági éléstárából importáló ország lett. Minden ipari üzemet bezártak. Oktatás , egészségügy--tönkre kell tenni. Azt tanítja a talmud: a gójok nem emberek javaikat , életüket elvenni itennek tetsző. Akik Jézust keresztre adták, azok csak ilyenek.
Ozmium
2008. február 11. 10:53
Tisztelt Miniszter asszony.
Értem az orvostársadalom szorult helyzetét és javaslom becsületkassza felalítását azzal a céllal, hogy az erőszakos, dugdosós betegek borítékait itt helyezzék el.
Ezeket az "IDEDUGD" konténereket, akár a kórház bejáratainál is elhelyezhetőek.
Természetesen apróbb kis üzeneteket is küldhetnének a hálás betegek.
Pl.: Köszönet Dr. Paprikának, hogy a jobb lábamat műtötte meg.
Vagy, jól sikerült a szem műtétem, mindenütt zsebeket látok.
Vagy, mintha kicseréltek volna.
(A genyszter pirulákért nem fogadok el promóciót.)
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását