2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elvonón a pókember csaja

Kirsten Dunst bevonult egy utahi rehabilitációs klinikára - adták hírül online pletykaportálok. Több heti vad duhajkodás után szánta el magát a Pókember szerelmeként közismert filmcsillag, hogy itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
2008. február 8. péntek 11:30 - Hírextra
Nem is csoda, hiszen a bloggerek az utóbbi időben már csak Kirsten Drunkst (Részeges Kirsten) gúnynéven illették a színésznőt, aki a nemrég lezajlott Sundence filmfesziválon is buliról bulira járva hívta fel magára a figyelmet.

A hírességek magánéletét kiteregető Star című amerikai magazin úgy értesült, hogy Dunst kisasszony láthatóan kiborulva jelentkezett be a Cirque Lodge klinikára, ahol mostanában már Lindsay Lohan is megfordult, a People internetes kiadása szerint pedig Eva Mendes jelenleg is ott tartózkodik.

"Óriási szüksége van a segítségre. Úgy tűnt, begyógyszerezve érkezett a kórházba, mert eléggé bizarr módon viselkedett és folyton sírva fakadt" - tudósított a sztár bevonulásáról egy utahi szemtanú.
A gyerekkora óta kamera előtt álló, most 25 éves Dunstot, aki többek között a Pókember-trilógiával került be a hollywoodi elitbe, az elmúlt években a Mona Lisa mosolya, az Egy makulátlan elme örök ragyogása és a Marie Antoinette című történelmi filmben láthatták a magyar nézők.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását