2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Óvodai betörők

Óvodai betörőket fogtak el az ózdi zsaruk, akik maguk is az óvoda területén foglalták el figyelőállásukat, hogy fülöncsíphessék őket - közölte a rendőrség az MTI-vel kedden. Ez nem az első eset, hogy betörés történik a helyiségben.
2008. február 5. kedd 19:34 - Hírextra
Szinte havi rendszerességgel törtek be az ózdi és a város környéki óvodákba ismeretlenek, a rendőrök pedig újra "beiratkoztak" a kisdedóvókba, hogy elkaphassák az elkövetőket - mondta Dobi Tamás a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

A betörők tavaly októberben kezdték akciójukat, jószerivel minden mozdítható értéktárgyat elvittek, mindent felforgattak, széttúrtak, a lopási és a rongálási kár mellett nem kis bosszúságot okozva az intézmények dolgozóinak, például azért, mert a betörések reggelén - a helyszíni szemle miatt - az óvodásoknak sokszor az udvaron, vagy a tornateremben kellett várakozniuk.

A nyomozók rengeteg tanút hallgattak ki, több helyen tartottak házkutatásokat, éjszakai portyaszolgálatot, gyalogos járőrözést, sőt sokszor a zárás után a reggeli nyitásig egy ózdi óvoda épületében tartózkodtak és vártak.

A várakozás január 31-én vezetett eredményre, amikor éjjel három betörő mászott be az óvoda épületébe, miután befeszítettek egy ablakot. A lesben várakozó rendőrök elfogták őket.

A rendőrség adatai szerint az elkövetők 2007 októbere óta az Ózdon és környékén elkövetett összes óvodabetöréssel és egyéb betörésekkel kapcsolatban gyanúsíthatóak, a házkutatásokon a bűncselekményekből származó tárgyakat foglaltak le.

Az elkövetők beismerték tetteiket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását