2024. május 8. - Mihály

A magyarok várják a rajtot

A német labdarúgó Bundesliga három magyar játékosa jó erőnlétben és bizakodva várja a hétvégi rajtot.Hajnal Tamás, a Karlsruhe és Huszti Szabolcs, a Hannover erőssége az MTI-nek pénteken egyaránt azt hangoztatta: reméli, hogy csapata megőrzi az őszi szezo
2008. február 1. péntek 17:05 - Hírextra

Egyedül a Hertha középpályása, Dárdai Pál jelentett - érthetően - némi kivételt, a berliniek légiósa ugyanis abban bízik, hogy együttesének a jelenlegi 12. helyről sikerül majd előre lépnie.

A Herthánál tizenkettedik évét töltő Dárdai elmondta: eddig még soha nem edzett annyit a csapat, mint az elmúlt hetekben. Szavai szerint rendkívüli módon elfáradtak, számára is kérdés, hogy a gyötrelmes alapozás után valójában mire lesznek képesek. Mindehhez hozzájön még, hogy több fiatal játékos érkezett a Herthához, s az ő beilleszkedésük sem ígérkezik könnyűnek. Mindenesetre a szombati, otthoni mérkőzés az Eintracht Frankfurt ellen rendkívül fontos lesz. Hangsúlyozta: mindenképpen nyerni kell, ha ugyanis a gyengén sikerült őszi szezon után rosszul rajtolnak, a közönség könnyen elpártolhat a kedvencektől. Ő maga egyébként bízik abban, hogy helyet kap a kezdő gárdában.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy mi a helyzet a magyar válogatottal - különös tekintettel arra, hogy Várhidi Péter szövetségi kapitány egy decemberi nyilatkozatában nem zárt ki egy-egy mérkőzésre történő behívását - Dárdai kijelentette: "Ha hívnak, segítek és mindent megteszek. Egyelőre azonban senki nem keresett meg."

A Bundesliga-társak által a közelmúltban az őszi szezon legjobbjának választott Hajnal Tamás elmondta: nagyon örül annak, hogy kezdődik a bajnokság. A kiváló középpályás bizakodóan nyilatkozott azzal kapcsolatosan, hogy mind csapata, a Karsruhe, mint ő maga megismétli az elmúlt hónapok teljesítményét. Hajnal reményét fejezte ki, hogy a Bundesliga első osztályába tavaly feljutott Karlsruhe az őszi szezonban elért hatodik helynél a most kezdődő "második félidő" végére sem adja alább. Szavai szerint egyébként nem foglalkoztatja az, hogy személy szerint utolsó hónapjait kezdi a klubnál, s nyártól már a Borussia Dortmund labdarúgója lesz. Most az a feladata, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a Karlsruhe jó szereplése érdekében, s csakis ezt tartja szem előtt - jelentette ki Hajnal, utalva arra is, hogy a magyar válogatottal is igyekszik folytatni azt a jó munkát, amelyet - mint fogalmazott - Várhidi Péter irányításával tavaly kezdtek.

Huszti Szabolcs szintén bízik abban, hogy a Hannover az őszi szezonhoz hasonlóan a tavasziban is jól szerepel, s legalábbis megőrzi a jelenlegi hetedik helyét. Ennél azonban szeretnének előbbre végezni, s mindenképp nemzetközi kupaszereplést elérni - jelentette ki, hozzátéve, hogy jó erőben,s jó formában várja a Hamburg elleni rajtot. Ezen kívül elmondta: örül annak, hogy ismét meghívást kapott a válogatottba, és a jövő héten, a szlovákok ellen már mindenképp szeretne bizonyítani.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását