2024. július 17. - Endre, Elek

Reménytelen helyzet?

Országos összefogást sürget az állatvédők ás önkormányzatok között a Mancs Rancs Állatmentő Alapítvány a kóbor állatok helyzetének orvoslására. Egyre több a segítségre szoruló kutya és egyre kilátástalanabb a kóbor állatok helyzete.
2008. január 30. szerda 19:37 - Hírextra

A menhelyek tele vannak, hiába telefonál körbe, aki kutyát talál, hiába kér segítséget, befogadást, mindenütt zsúfoltság és pénztelenség fogadja. A jóakarat már kevés - panaszolja az alapítvány.
A Mancs Rancs Állatmentő Alapítvány több éve működik, mégsem ért révbe. Sterk Éva vezető és önkéntes munkatársai saját telkükön, barátaiknál, vagy kutyapanziókban helyezik el a kóbor állatokat. Nem tartják magukat megszállott kutyamániásoknak, inkább olyan embereknek, akik egy élőlény kiszolgáltatottságát látva segíteni próbálnak.

Az alapítvány nem pénzt kér, hanem olyan összefogást sürget, amely országos szinten, hosszútávon orvosolná a problémát. Szükség lenne többek között a kutyák kötelező mikrochipes megjelölésére, hiszen ennek segítségével rövid időn belül kiderülne, hogy kié a négylábú. Az alapítvány szerint a nem tenyésztésre szánt állatok ivartalanítását kötelezővé kellene tenni. Szükség lenne egy kulturált állatotthonra és a felelős állattartás többszintű oktatására is - fogalmazták meg a távirati irodához eljuttatott kezdeményezésükben.

Az állatvédelmi törvény az önkormányzatok kötelezettségei közé sorolja az állatokkal szembeni megfelelő magatartásra, gondoskodásra nevelést. Erre nyilván az önkormányzatok nincsenek felkészülve, de a civil állatvédő szervezetek szívesen részt vennének benne, ha napjaikat nem a rengeteg sorsukra hagyott állat mentése töltené ki - állítják az alapítvány munkatársai.

Az biztos, hogy a kóborállatok gondozására, elhelyezésére átfogó program kidolgozása szükséges, amit egyre több szervezet sürget.

Nemrégiben a Rex Kutyaotthon tartott előadássorozatot Humánus állatvédelem címmel Budapesten. A szervezet a kóbor állatok kontroll nélküli túlszaporodására hívta fel a figyelmet és külföldi példa alapján szemléltette, miként lehetne kezelni a problémát.

A Rex Kutyaotthon Alapítvány is átfogó, komplex és nem utolsó sorban humánus megoldást sürgetett, amelynek lényege a kampányszerű ivartalanítás a macskáknál.

A módszer lényege, hogy befogják egy terület kóbor macskáit, azokat ivartalanítják,
ellátják egyedi azonosítóval, majd visszatelepítik eredeti élőhelyükre. Ez a populáció - a külföldi tapasztalatok alapján - nem enged be más, "külsős" macskát, így az állomány egészségesen tud élni, és ami lényeges: nem növekszik. Ennek a módszernek köszönhetően jelentősen csökkent a kóbor állatok létszáma Angliában.

Egyes becslések szerint Magyarországon több százezer kóbor kutya és macska lehet. Egy kóbor ebre, oltással, ivartalanítással, etetéssel és fél éves elhelyezéssel együtt mintegy 55-60 ezer forintot költenek az állatvédők. Egy felelőtlen ember miatt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását