2024. március 29. - Auguszta

Fiala és a megválaszolatlan kérdések

A hét eleji bágyadt hangulatból titokzatosba váltott Fiala János reggeli műsora a Kelj Fel Jancsi. Az Egy-Másért Alapítvány témája már eleve garanciát jelenthetett volna erre, azonban a műsorvezető Hír Tv Híradójában látott tudósítására vonatkozó kérdése
2008. január 30. szerda 16:13 - Pálfi Rita
Fedőszerv és műveleti terület

Január 29-én kedden lezárult az Együtt Egy-Másért Alapítvány és a Nemzet Biztonsági Hivatal kapcsolatát vizsgáló országgyűlési bizottság munkája.

„A jelentés megerősítette azt a Magyar Nemzetnek tegnap megjelent információját miszerint az Egy-Másért Alapítvány ugyan nem volt fedőszerv, de az NBH bizonyos műveleti területen végzett munkáját az alapítványon keresztül próbálta leplezni.”

Erre a mondatra próbált Fiala, hallgatóinak közreműködésével magyarázatot találni. A műveleti területről és arról, hogy mit is próbáltak leplezni a telefonok sem nyújtottak bővebb felvilágosítást. Viszont ideiglenesen állatkertté alakult a műsor: rinocérosz, majom, strucc, nyuszikák, marha és persze a borzok (alom és asztó) jelentek meg verbálisan a műsor során.

Visszatérve az alapítványra, sokak számára neve közvetlenül csak Mehmet Karcsika erősen bulvárba forduló története miatt maradt meg. Ők segítették a kisfiú édesanyját fiának hazahozatalában Törökországból. A történet akkor nem ért véget: nemrég letartóztatták az anyukát, mert kábítószert találtak nála. Állítása szerint fia rejtette autójába a drogot, hogy visszakerülhessen apjához. Minden rosszindulat nélkül állítható, hogy nem egy tipikus sikertörténet.

Az alapítvány főkurátora, Földesi-Szabó László a vizsgálóbizottság megalakulásakor még azt állította, hogy semmilyen kapcsolat nem volt a Nemzetbiztonsági Hivatal és az alapítvány között. Azonban a múlt héten már bejelentette, hogy volt kapcsolat és együttműködés is, azonban titoktartási kötelezettsége miatt erről nem számolhat be.

A műveleti terület kérdésében, és hogy mit is próbáltak leplezni nem lettünk okosabbak, ezért ma délután megkerestük Gulyás Józsefet, a bizottság SZDSZ-es tagját, hogy segítségével megfejtsük a bűvös mondatot.

Gulyás József: Demeter Ervin ezt úgy magyarázza, hogy az a fedőszerv, amit eleve azzal a céllal hoznak létre, hogy különböző műveletek végrehajthassanak egy gazdasági társaság keretein belül, és ezáltal leplezetten. Most azt mondják, hogy nem ezzel a céllal jött létre, de a kapcsolatépítés során - mivel eleve az alapítványban voltak olyanok, akik korábban a szolgálatoknál dolgoztak - ez így alakult, hogy különböző ügyekben használták őket. A gazdálkodási- és adományosztogató tevékenysége az alapítványnak egészen sajátos. A büntetőjog határát nem súrolta, hanem átlépte. Viszont Földesi-Szabó a meghallgatáson azt állította, hogy már kezdetben létezett egy olyan többletmotiváció, ami tulajdonképpen abba az irányba vitte az alapítványt, hogy más tevékenységet is végezzen, amiről ő, titoktartásra való hivatkozással nem is adott számot.

Egy országgyűlési bizottságnak lehet azt mondani, hogy államtitokra való tekintettel nem nyilatkozik?

Igen, ebben az esetben mi kérhetünk zárt ülést. Amire ő azt mondta, hogy hiába van zárt ülés, ő nem kapott felhatalmazást a titokgazdától, hogy megossza velünk. Csak ezután lenne hajlandó nyilatkozni.

Ennyiben marad az ügy?

Nem, egyrészt ebből lesz parlamenti vita. Másrészt a javaslatok közt ott van (és ez értéke a jelentésnek) néhány olyan cselekvés, ami Szilvásy Györgynek is feladata: további vizsgálatok lefolytatása.  Mivel eddig nem sikerült tisztázni a helyzetet, ezért olyan nagy fordulatra nem számítok. Az lehetne, ha Földesi-Szabót és az érintetteket elítélik, és kimondja a bíróság, hogy valóban az van, ami miatt megindult a nyomozás: 1,2 milliárd forintot meghaladó értékű áfa, vám és környezetvédelmi díjak eltűntetése.

(További adatok vizsgálóbizottság munkájáról az Országgyűlés oldalán találhatóak

Gulyás volt a bizottság egyetlen olyan tagja, aki nem fogadta el a bizottság jelentését (tartózkodott), Indoklása szerint nem sikerült a két szervezet közti kapcsolatot teljesen tisztázni.

Az mindenesetre elmondható, hogy az alapítványt egy másért – is – működött. A más szó behelyettesítését az olvasók fantáziájára bízom. És térjünk vissza a műsorra!

Önkritika

Rövidebb kommentár-időt kapott az az elsőfokú ítélet, hogy félmilliós kártérítésre kötelezte a bíróság (nem jogerősen) a rendőrséget egy, 2006. október 23-án bántalmazott férfi ügyében, aki 48 órán át tartottak őrizetben. A témára nem igazán csaptak le a hallgatók, bár a gyér érdeklődést okozhatta az is, hogy Fiala levonta helyettük is a következtetéseket. Az is lehet, hogy az önkritika szó elhangzása kiverte sokak kezéből a telefont. A műsorvezető annak a véleményének adott hangot, hogy (az igazságszolgáltatásnak és benne a rendőrségnek) „immáron jogi úton kell tudni átértékelni azt, amit etikai, morális szinten az elmúlt közel másfél évben nagyon nem sikerült. Illetve ezt mindenki maga el tudja dönteni, hogy milyen mértékben sikerült vagy sem.”

„Megszavazza ezt a hogyishívjákot?”

Furcsa találós kérdésre emlékeztető játék következett ezután az éterben. Fiala egy, a Hír Tv híradójában látott tudósításra gondolt, és a hallgatóknak ki kellett találni, hogy melyikre. Nagyon nehezen született meg a megfejtés, és ez kvázi büntetést is vont maga után. Mivel a hallgatók ennyire nehezen találtak rá az említett riportra, ezzel annyira elment az idő, hogy kiértékelés szerdáról csütörtökre tolódott. Éppen ezért csak pár szóban számolnék be róla. A keresett riport egy győri lakossági fórumról szólt, ahol Balog József volt polgármestert (jelenleg országgyűlési képviselő) kérdezték az egészségügyi reformról. Bővebben a holnapi Kelj Fel Jancsiban, nem „csapnám le a szervát” Fiala helyett.


Nőstény álom

A műsor végén Für Anikó volt Fiala János vendége telefonon és az ilyenkor szokásos módon a hallgatók is kérdezhettek a művésznőtől. A beszélgetés apropója a most vasárnap a Művészetek Palotájában látható és hallható koncert és a színésznő első hanglemeze volt. Egyelőre megválaszolatlan kérdés ebben a témában is akadt. A színésznő szinkronizálta Juliette Lewis-t a Született gyilkosokban, és felmerült, hogy a filmben hallhat Born Bad dalt Für Anikó énekelte-e. A kérdés nyitva maradt, viszont Fiala a holnapi műsorra elhozza a film eredeti zenéjét. Lehet, hogy erre a kérdésre hamarabb kapunk választ, mint a cikk elején felmerülőre. És akinek elege van a politikából az hallgasson nyugodtan Für Anikót.


Fiala János reggeli műsorának ismétlése hallható a Pont FM rádión a 88.1-es frekvencián, hajnali fél 1 és 2 óra között.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását