Sport
Szép magyar sikerek
Szép magyar sikerek születtek az amszterdami evezős ergométeres világbajnokságon, ahol a nők könnyűsúlyú kategóriájában Alliquander Anna világcsúccsal végzett az első helyen, és Haller Ákos is nyert.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint eredetileg valamennyi kategóriában hatezer méter volt a verseny távja, ám a rendezők az utolsó pillanatban megváltoztatták a kiírást. Ennek értelmében végül nem hat kilométert kellett teljesíteniük az indulóknak, hanem az győzött, aki húsz perc alatt a legnagyobb távolságot "evezte" le.
Alliquandernek a szintidőn belül 5405 métert sikerült elérnie, s ezzel a nők könnyűsúlyú kategóriájában ő lett az első, ráadásul mostantól a világcsúcs is az ő nevéhez fűződik.
A korábbi többszörös győztes Haller Ákos 6133 méterig jutott, s ezzel megnyerte a férfiak versenyét.
Forrás: MTI