2024. május 12. - Pongrác

Akár négymillió is lehet a zajbírság

Háromszorosára emelkedett idéntől a zajbírás, kiterjesztették a zajtól védett övezeteket és a zajkeltőt nemcsak bírságra, hanem az eredeti állapot visszaállítására is kötelezhetik - olvasható a Népszavában. Idéntől háromszorosára, 4,5 millió forintra emel
2008. január 18. péntek 11:47 - Hírextra
A január 1-jétől hatályba lépett módosítás szerint zajtól védett területnek számít már nemcsak a lakott, illetve vegyes terület, lakóházak közelében lévő gazdasági övezet, üdülőterület és egészségügyi intézmények környezete, hanem a közparkok és az üdülőkörzeti telkek is.

Ráadásul immár nemcsak nemcsak büntetnek, de a határértékeknek megfelelő állapot helyreállítására is kötelezik a zajos tevékenységet végzőt.

2006-ban 380 esetben saját elhatározásukból vizsgálódtak zajt okozó vállalatoknál, 416 esetben pedig bejelentés alapján végeztek ellenőrzést. A legtöbb zajpanasz - a bejelentések kétharmada - Budapestről és Pest megyéből érkezett a zöldhatóságokhoz. 2006-ban egy lemezmegmunkálással, lakatosipari tevékenységgel foglalkozó vállalat kapta a lagnagyobb, 1,156 millió forintos bírságot, az átlag azonban 200-700 ezer forint között van.
Forrás: hirado.hu/Népszava
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását