Alternatívák Jóistenre 1. rész

Vasárnap késő délután, estebédünk kellős közepén csöngetés zavarta meg az ilyenkor megszokott szürcsölésekkel és rágcsálásokkal kísért táplálkozásunkat. Mint rendesen, párom nyitott ajtót a jövevényeknek, de hozzám is behallatszott a kinti párbeszéd. Az udvarias hangvételű dialógus rövid ideig tartott. A középkorú férfi és nő a Jehova Tanúi resztoránus (lásd keretes írásunk – a szerk.) vallási felekezet képviseletében érkeztek, és nagy-nagy szeretettel nyújtották át kedvesemnek az Ébredjetek! tavaly októberi és az Őrtorony idén januári kiadványát. Engedelmünkkel jövő hónapban is megtisztelnének látogatásukkal és a legfrissebb periodikákkal. Aztán tisztelettudóan távoztak.

Lakásomon első alkalommal kerestek fel misszionáriusok, értelmes arcomnak köszönhetően utcákon, tereken rendre megtalálnak a különféle világmagyarázó hittérítők és adománygyűjtők a krisnásoktól a pünkösdistákig. Aktuális lelkiállapotom függvényében bocsátkozom velük párbeszédbe, többnyire nem, viszont a kiadványaikat mindig elfogadom, abból nem lehet baj. Egy időben azzal szórakoztam, hogy amikor megközelített egy-egy ilyen buzgó hitember, kitaláltam valami bornírt baromságot a hárításra, teszem azt „bocs, de én már sátánista vagyok”, ilyenek. Nem túl vicces, de elképedt arckifejezésüket látva élvezetes kikapcsolódás volt. Ma már inkább csak szimplán hárítok, vagy diskurzus nélkül kézbe veszem a szórólapjukat, újságjukat.

Hogy tisztább legyen a kisegyházakról alkotott képem, segítséget kértem Gábor György filozófustól, vallástörténésztől.

Mitől kisegyház a kisegyház, milyen feltételekkel alapítható, hány ilyen szervezet működik ma Magyarországon?

Hogy meg tudjuk mondani, hány kisegyház van, pontosan kellene tudnunk, mit nevezünk kisegyháznak, mi ennek a definíciója. Semmilyen jogi relevanciája nincsen ennek a fogalomnak, ez legfeljebb mondjuk egy publicisztikai fordulat lehet, de ugyanez igaz az egyházak neve elé tett történelmi jelzőre is, tehát ilyet a magyar jog nem ismer. Az egyházak bejegyzésének megvan a törvényben foglalt szabálya, ennek megfelelően Magyarországon igen sok egyház van bejegyezve, ám hogy ezek közül melyik működik ténylegesen, arról kevés az információ, mindenesetre jóval száz fölötti a számuk.
A köznyelv azokat a szervezeteket nevezi kisegyházaknak, amelyek valamely már létező, tartós ideje működő, történelmileg beágyazott nagy egyházról válnak le valamilyen módon, teológiai, dogmatikai okokból. Ez nem új, az egész vallástörténet voltaképpen ezt a jelenséget tárgyalja.
Világszerte eltérő, hogy hány fős hívői közösség a feltétele az egyházi bejegyzésnek. Nagy kérdés, hogy ezt mennyire lehet liberalizálni. Hollandiában már néhány ember elég ahhoz, hogy egyházat alapítson, nálunk legalább száz fő szükségeltetik, hogy kérvényezhesse az egyházi bejegyzését.

Néhány éve sokakban felháborodást keltett, hogy ateista egyházat akartak létrehozni. A tiltakozók a transzcendenciát kérték számon a szervezőkön.

A transzcendensre vagy a metafizikára valóban hivatkoznia kell a bejegyzést kérő szervezetnek, viszont az államnak semmilyen joga nincs ezt a bejegyzésben jelölt hitelvet, transzcendens irányultságot felülbírálni. Az államnak csupán jóváhagyási, bejegyzési joga és kötelezettsége van.
A magyarországi kisegyházak a hitéleten túl főleg milyen tevékenységeket folytatnak?

Általános tevékenységi köröket nem lehet mondani, ez az adott egyház irányultságától függ. Vannak olyan egyházak, amelyek különböző karitatív vagy a fiatalok nevelésével kapcsolatos célokat tűznek maguk elé, de olyanok is akadnak, amelyeknek pusztán a transzcendensre irányuló érdeklődésük, hitük az, amelyik meghatározza a létüket. Természetesen minden bejegyzett és bejegyzés előtt álló egyházi szervezetnek be kell tartania a Magyar Köztársaság alkotmányában foglaltakat, annak szellemiségét.

Évek óta vitákat gerjeszt a kisegyházak állami támogatása. A magukat történelminek nevező egyházak rendre összezárnak annak érdekében, hogy egy bizonyos limit alatt ne kaphassanak állami pénzt a kisebb gyülekezetek.

Elérkeztünk az egyik lényeges ponthoz. Minden újonnan létrejövő vallási alakulat valamilyen módon konkurenciaként jelenik meg a létező és működő egyházak számára. A vallástörténet gyönyörű példákat tud arra, hogy az újonnan szerveződő, a megszokott konform helyzettel szembekerülő vallási alakulatok a már meglévő vallások és ideológiák számára konkurenciaként jelennek meg, ezért azokat érdemes kriminalizálni. Az a vallási alakulat, amelyet kereszténységként ismer a világ, kétezer évvel ezelőtt egy vallási közösségből, hagyományból, a judaizmusból részben és folyamatosan kiszakadva jött létre tizenkét plusz egy emberrel, és ugyanolyan durva támadásoknak volt kitéve, mint a mai kisegyházak egy része. Olyan vádak érték az első keresztényeket, mint a gyermekgyilkosság vádja vagy a vérvád. Az első évszázadokat a keresztényüldözés határozta meg. Ez a gyakorlat más vallásalapítókkal szemben aztán állandósult.
@@

Ez nem a nagy egyházak bizonytalanságát, gyengeségét bizonyítja? Úgy látom, az eltelt kétezer év alatt valamelyest telítődött a vallási világtérkép. Nehezen tudom elképzelni, hogy ma tucatnyi vagy akár száz ember által létrehozott új egyház riválisa lehetne a nagy világvallások bármelyikének.

Ezt nem lehet biztosan állítani. Megint csak a tucatnyi emberrel induló kis szektácskára tudok utalni. Ki gondolta volna akkor, hogy a kereszténység nem is oly sokára nemcsak hogy világvallás lesz, hanem a hatalom meghatározó része? A világ, a történelem változik. Minden egyház valamilyen módon konzervatív, amennyiben a saját vallási hagyományához ragaszkodik. A kérdés az, hogy a mindenkori modernitáshoz miként tudnak alkalmazkodni. Gondoljunk csak a katolicizmus és a protestantizmus szétválásának időszakára. A vallásszociológusok egy része úgy ítéli meg, hogy a hagyományaihoz görcsösen ragaszkodó nagy egyházakról történő leszakadás éppen az elidegenedett struktúrával való szembenállást jelzi vissza, az embereknek azt az igényét, hogy a hitet, ezt az intim, privát szférát ne egy hit-trösztön belül élhesse meg az egyes ember, hanem a személyes, individuális kapcsolatok formájában. A kisegyházak sokkal inkább az egyént célozzák meg, és a működő közösségekre fókuszálják a figyelmüket.

Milyen a viszonya a kisebb keresztény felekezeteknek a katolikusokkal, reformátusokkal és evangélikusokkal? Rájuk is kiterjed az ökumenizmus?

Az ökumenizmus szelleme inkább a nagynak és történelminek nevezett egyházak között működik, bár újabban egy érdekes ellenmozgás figyelhető meg. Kezdetben nehezebben tudta megérinteni az ökumené szelleme azokat az egyházakat, amelyek egymásból kiszakadtak, hiszen ezek között érzékelhetően nagyon komoly teológiai, morális, etikai viták zajlottak le. Mára annyiban változott a helyzet, hogy megindult az egyházak között egyfajta közeledés, amely arról árulkodik, hogy immár nem egyik a másikának a vetélytársa, hanem a közös ellenség a szekuláris világ, amely felépítésében, alkotmányában szigorúan vallja az állam és az egyház elválásának elvét és mindazt, ami ebből következik. Azok a közeledések, amelyek napjainkban megfigyelhetők például a nyugati kereszténység és az ortodoxia, vagy akár a kereszténység és az iszlám között, azok ezt a jelenséget mutatják.

Ellenőrzi valamilyen grémium a kisegyházak működését Magyarországon? Fenyegethet betiltás egy ilyen szerveződést, mondjuk azért, mert nem az alapszabályában megjelölt módon működik?

Bejegyzéskor az államnak nincs mérlegelési lehetősége, ami jó, hiszen az államnak nem dolga, hogy hitéleti kérdésekben állást foglaljon. A továbbiakban az egyházakat – nagyokra, kicsikre egyaránt gondolok – ugyanazon szabályzók alapján ellenőrzik, amelyekkel a civil szféra egészét is. Pontosan ugyanazok a pénzügyi, gazdasági, vámügyi szabályok vonatkoznak rájuk (vagy legalábbis így kellene lennie), mint valamennyi állampolgárra és szervezetre; ez a hatóságok (rendőrség, ügyészség, adóhatóság, stb.) feladata. Ez azért is fontos, mert a rendszerváltás óta Magyarországon többször megtapasztalhattuk azt, hogy az új vagy itthon újnak minősülő egyházakat kemény, politikai jellegű támadások is érték. Ezen vádak között sokféle szerepelt, a családok szétszakításától kezdve egészen a gazdasági vádakig. Visszautalnék arra, amit korábban mondtam, tehát hogy kétezer éve ugyanezek a vádak hangzanak el az újonnan alakuló egyházakkal kapcsolatban. Ha teszem azt adócsalás, pedofília vagy egyéb köztörvényes bűncselekmény történik egyházi körökben, akkor a hatóságoknak ugyanúgy kell(ene) eljárniuk velük, mint a civilekkel szemben.

Ilyen esetekben az érintett egyházak gyakran igyekeznek elkenni a kriminalizálható ügyeiket, gondolok például arra, hogy a pedofíliával és a gyerekek bántalmazásával vádolt papot szinte kivonják a világi igazságszolgáltatás alól, egyszerűen áthelyezik egy isten háta mögötti parókiára és ezzel le van tudva az ügy.

Sajnos, ez így van. Érdekes látni, hogy miközben a nyugati világban és az Egyesült Államokban ma már egyre több ilyen eseményre fény derül, sőt, arról is tudunk, hogy milyen kártérítési perek érték az egyházakat és szerzetesrendeket; súlyos dollármilliókról van szó, nálunk még valóban a régi reflexek működnek, az eltussolás reflexe. Ez súlyos probléma, mivel nemcsak arról van szó, hogy egy köztörvényes bűncselekmény elkövetőjének cinkosává válik az adott egyház, hanem arról is, hogy az érintett egyháznak mintha az lenne az elképzelése, hogy saját belső törvényeit az állami törvények fölé helyezze.

Jelentenek, jelenthetnek veszélyt a társadalomra egyes kisegyházak? Megemlítem a sokak által külföldön is támadott szcientológiai egyházat.

Minden egyház megosztja a közvéleményt valamilyen mértékben. Vannak olyan vallások, amelyeket joggal vagy jogtalanul vádolnak valamivel, például a terrorizmussal. A hitre alapozott gondolkodás megosztó. Bizonyos értelemben az előítéleteknek, így a fundamentalizmusnak is a forrása. Mindegyik esetében fennáll a kriminalizálhatóságnak a lehetősége. Ettől függetlenül óvnék attól, hogy előítéletesen közelítsünk hozzájuk. Mikor elmondják a szcientológusokról, hogy micsoda gazdasági összefonódásokra ad lehetőséget, akkor elfelejtik, hogy kétezer éven át a katolicizmus is lehetőséget adott ugyanilyen vagy még komolyabb összefonódásokra. Azonos mércével kell mérni. Ugyanaz alá az elbírálás alá kell esnie a katolikusoknak, a reformátusoknak és a zsidóknak, mint mondjuk a szcientológusoknak.

Remélem, egyre több Iványi Gáborunk lesz.

Hogy stílszerű legyek: Ámen.