Mekegés helyett béget a magyar
A külföldiek gyakran nevezik mekegő nyelvnek a magyart, mert sok benne az e betű. Azonban lassan már bégetőnek is hívhatnák, ugyanis egyre több szavunk kezdődik úgy, hogy beee… Bevállaljuk, beszólunk, beájulunk, bealszunk. A szleng valamiért imádja
2008. január 14. hétfő 16:08 - Mohai Szilvia
Az igekötő a magyar nyelv egyik legmozgékonyabb, így leggyakrabban változó kategóriája. Egyre több igekötős ige keletkezik, illetve a már meglévők veszítik el jelenlegi szókezdetüket, és kapnak egy másikat. Ezzel jelentésük is módosul: új jelentést vagy jelentésmozzanatot kapnak. Ezek a változások főleg a szlengben érhetők tetten (eddig), így nyelvhelyességi szempontból is sok kérdés vetődik fel velük kapcsolatban, valamint az is, hogy egyáltalán befogadjuk-e, „továbbengedjük-e” őket a köznyelvbe. Hiszen ezek a kifejezések baráti környezetben elfogadhatók, de a művelt köznyelvben, szaknyelvben, sajtónyelvben már nem biztos, hogy jól hangzanának. „Gyurcsány beszólt Orbánnak, aki ezen besértődött, és beolvasott neki.” Ugye? Szóval, csak csínján a bégetéssel.
![](/data/Image/eletmod/2008/01/14/magyarnyelv1.jpg)
A sok be bejövetelének kezdete már homályba vész, de dr. Csernus és a valóságshow-sztárok bevállalósdijai („Bevállalja?”, illetve „Bevállalom, Brother!”) biztosan közrejátszottak. Így született meg a már említett bevállal, majd szép lassan a többiek:
beájul, bealszik, behal, beég, beáldoz, beszól, besértődik, benéz, beújít, berág, befúj, besokall. Némelyikük a szaknyelvből származik, mint például a besokall, mely az autósport terminológiájában ’kanyarban kisodródik, mert túl gyorsan haladt’ jelentéssel bír. Mára azonban jelentésbővülésen ment át, és, mert valamiért a
sokall, megsokall nem felelt meg a beszélőknek, kialakult a besokall. A
be- a legtöbb esetben indokolatlanul váltja fel a semmit, illetve egy másik igekötőt, ugyanis a szó jelentése az új alakkal sem változik. Akkor meg minek egy új szót kitalálni ugyanarra, és mindent lecserélni a
be-re? Ha ezek a formák meghonosodnak, és elterjednek a köznyelvben is; félő, hogy egy idő után kiirtjuk az összes többi igekötőnket, és minden igénk ugyanúgy fog kezdődni: beee… Persze, ettől még nem leszünk birkák, ahogy a sok
e-től sem lettünk kecskék; de azért inkább igyekezzünk ne lecsupaszítani nyelvünket.
Míg az előbb említett besokall a szaknyelvből ered, több olyan
be-s szó van, ami a szaknyelvben honosult meg. Ilyen például a
befúj a sportnyelvben
(A bíró befújta a lest.), pedig ott is inkább a
lefújt kellene használni helyette. Mivel jelentéstöbbletet nem ad az új igekötő, a kifejezés szakzsargonnak minősül. A legtöbb igénél a be nyomatékosít, intenzívebbé tesz. A
bevállalnál a merészség, vagányság, míg a
beszólnál a durvaság motívuma is megjelenik. Olyan kifejezések is születtek, ahol valóban új mozzanattal gyarapodott a jelentés, például a
bealszik: ez, az elalvással ellentétben az ember akarata ellenére, olyan helyzetben következik be, amikor nem szeretnénk, például az iskolában, egy unalmas előadás során. De így nem mondjuk:
Este nyolckor lefeküdtem és bealudtam, tehát valóban jelentéstöbbletet hordoz. Ezt láthatjuk a
beájul vagy a
behal esetében is: itt nem valódi halálról, illetve ájulásról van szó; e két kifejezés túlzás, metaforikusan értendő. Szintén nem mondjuk, hogy
A sérült a kórházban behalt, illetve
A balesetben elvesztette az eszméletét és beájult. A
besértődikben benne foglaltatik, hogy a megsértődő túl érzékenyen reagált valamire, egy apróság miatt lett durcás, valójában nem bántották meg igazán. Az ’elnéz valamit’ jelentésű
benézben pedig mintha egy kis önirónia is rejtőzne.
![](/data/Image/eletmod/2008/01/14/magyarnyelv2.jpg)
Tehát, van, ahol valóban új jelentésű szó keletkezett, és nem csak a
fel-, meg-, át-, össze- és társaik adták át a helyüket az erőszakos
be-nek. Mondjuk, ez a tény mit sem változtat azon, hogy bizonyos kifejezések eltűnése a szókincs beszűküléséhez, a nyelv elsilányulásához vezet. Feltehetjük a kérdést: de miért pont be? Miért nem kiájulunk, kihalunk, kisokallunk? Igaz, a középső nem a legjobb példa, mivel egészen más jelentéssel bír. Bár, egy kis jelentésbővülést könnyedén kreálhattunk volna így is. A
be- az igekötős igékben értelemszerűen befelé irányuló mozgásra utal, mint például a
bemegy, belát, beír, belép; a cselekvéssel létrehozott belső helyre helyez valamit, mint a
beburkol, bekarikáz esetében; egy terület egészére vonatkoztat:
bebarangol, bejár, behajózik; befejezettséget sugall, mint a
bebizonyít, bealkonyodik; illetve felénk irányuló cselekvést is jelezhet, mint a
begyűjt, beszerez ’magának gyűjt, magának szerez’ jelentéssel. Az említett
besértődik, beújít, bekockáztat, besokall, berág talán ez utóbbihoz áll a legközelebb: mintha önmagunk jelentőségére akarnánk felhívni a figyelmet ezekkel a kifejezésekkel. De egy jóval egyszerűbb megoldás is van: megszületett a
bevállal, a kamaszok látták, hogy milyen vagányul hangzik, és egy csomó igét elkezdtek
be-vel használni; hiszen, ha már mekegünk, bégessünk is. Ám, számos nyelvművelő kiadvány felhívja a figyelmet arra, hogy a „túlzottan mekegő” szavakban inkább használjunk
ö-t:
fölemelt
felemel helyett,
fölsepert
felseper helyett; így itt is emlékeztetni kell arra, hogy - beee ide vagy oda - ne hagyjuk veszni az eredeti formákat se.