2024. május 6. - Ivett, Frida

Aquaparkot terveznek

Aquaparkot tervez Orfűn a Baranya Megyei Önkormányzat, az élményfürdő azonban csak egyike azoknak a tízmilliárd forint összértékű fejlesztéseknek, melyek előkészítését idén tervezi a hivatal - közölte a megyei közgyűlés elnöke pénteken Pécsett, sajtótájék
2008. január 11. péntek 15:36 - Hírextra
Biztosítani tudjuk az építkezésekhez szükséges önerőt, s ha megkapjuk az igényelt pályázati forrásokat, készen állunk arra, hogy elképzeléseinket legkésőbb 2010-ig megvalósítsuk - mondta Hargitai János.

A kereszténydemokrata politikus beszámolt arról, hogy az aquaparknak a "Mecsek gyöngyszemeként" emlegetett Orfű strandja ad helyet, a helyi sporttábort pedig Európa-bajnokságok rendezésére is alkalmas vízi sportteleppé alakítanák. A két projektre mintegy kétmilliárd forintot szánnak.

Hozzátette: Komlón 1,2 milliárd forintból felújítják a Nagy László Gimnázium és Szakközépiskola épületét, valamint kollégiumát, Mohácson lakásotthon és regionális néprajzi múzeum épül, Bólyban és Mozsgón bentlakásos intézmények rekonstrukciója kezdődik.

Hargitai János megjegyezte, hogy a leglátványosabb fejlesztések Pécsett lesznek, ahol egymilliárd forintból Hagyományok Házává alakítanák a régészeti múzeumot és elkezdődik az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programnak a megyei önkormányzat által finanszírozott két nagyprojektje, a Nagy Kiállítótér és a tudásközpont építése is, melyekre több mint nyolcmilliárd forintot fordítanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását