2024. május 10. - Ármin, Pálma

Grönholm-módszer hazánkban

Csütörtökön tartják Jordi Galcerán katalán drámaíró A Grönholm-módszer című darabjának magyarországi ősbemutatóját Budapesten, az Új Színházban. A Neptun Brigád produkcióját négy alkalommal láthatja a teátrum közönsége - közölte Baksa Imre, a darab rende
2008. január 10. csütörtök 08:00 - Hírextra
A 2003-ban született darab része annak a programnak, amely a független színházak Új Színházban való megjelenését segíti elő, s az alternatív színházak és a kőszínházak közötti "kőfal" lebontására tesz kísérletet.

Baksa Imre utalt arra, hogy a program nyertes előadásai - mivel alternatív színházi produkciókról van szó - más jellegű struktúrát igényelnek, mint a hagyományos kőszínházas darabok. Így például A Grönholm-módszert úgynevezett minimál díszlettel adják elő.

A produkcióban az Új Színház három művésze - Botos Éva, Huszár Zsolt és Vass György -, valamint a Nemzeti Színház színésze, Ficzere Béla lép fel.

Baksa Imre, aki korábban Jordi Galcerán Dakota (1995) című darabját is megrendezte, elmondta: azért választ katalán, illetve spanyol darabokat, mert szerinte ezek alkotói vannak vérmérsékletben a legközelebb a magyarokhoz. Hozzátette, hogy következő rendezése szintén egy spanyol szerző, Sergi Belbel: Idegenek című darabja lesz, amelynek bemutatóját a nyárra tervezik.

A Grönholm-módszer ötletének alapja megtörtént esemény. Néhány éve egy madridi kukában megtalálták egy szupermarketlánc személyzeti osztályán dolgozó alkalmazott feljegyzéseit azokról a nőkről, akik pénztárosi állásra jelentkeztek. A feljegyzésekben hemzsegtek a durva jellemzések, így például szerepelt a "kövér, bögyös", "dagadt, külföldi", "sötétbőrű, azt sem tudja, hogyan kell kezet fogni", "sípoló hangú,"tiszta idióta" megfogalmazás.

"Elképzeltem ezeket a szerencsétlen nőket, ahogy igyekeznek jó benyomást kelteni a cég előtt, és próbálnak a vélt elvárásoknak megfelelően viselkedni, készen akár kisebb megaláztatásokra is, csak hogy megszerezzék a munkát, amire szükségük van" - írta a darabról a szerző, Jordi Galcerán.

Az előadásban négy pályázó - három férfi és egy nő - felvételi beszélgetésre érkezik egy multinacionális vállalathoz, ahol kereskedelmi igazgatót keresnek. A jelentkezőknek a hagyományos interjú helyett meglehetősen szokatlan feladatokat kell megoldaniuk, amelyek egyre feszültebb helyzeteket teremtenek.

A Grönholm-módszert 2003-ban mutatta be a barcelonai Teatre Nacional de Catalunya, ahol a darab több évadon keresztül műsoron maradt. Azóta számos nyelvre lefordították, Spanyolországon kívül több országban vitték színre.

Jordi Galcerán 1964-ben született Barcelonában; az egyetemet is itt végezte el, katalán nyelv és irodalom szakon. Már az 1980-as évek elején részt vett különböző amatőr, illetve alternatív színházak munkájában. A drámaírás mellett fordít, adaptációkat és forgatókönyveket készít. A Grönholm-módszer és a Dakota mellett főbb színpadi művei között tartják számon a Szörf (1994), az Összefűzött szavak (1995), a Menekülés (1996) és a Karnevál (2005) című írást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását