Sajtósok a prés alatt

Betűlapátolás éhbérért

Az önálló ötletet, majd kidolgozást igénylő foglalkozások (újságírás, könyvírás, tévé- és rádióműsor-készítés) díjazása mindig is nagyon differenciált volt. Ennek oka nemcsak a különféle médiaorgánumok, kiadók eltérő anyagi helyzetéből fakad, hanem a szellemi munka minőségének nehéz mérhetőségéből is. Ennek megoldására terjedt el a gyakorlat a zsurnaliszta szakmában még a múlt század elején, hogy kvalitatív helyett kvantitatív módon honorálják a szellemi termékeket, vagyis karakterszámra, esetleg flekkenként (egy flekk nagyjából egy gépelt oldalnak felel meg, 1800 leütéssel) fizetnek a szerzőknek. (Rejtő Jenő például kávéházi törzsasztala mellől készülő regényének újabb és újabb lapjaival rohantatta át a pincért vagy a boyt kiadóhoz, majd az apránként kapott díjazásból ebédelt, és fizette ki öltönyszabóját.)

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MUOSZ) médiaipari szakszervezetként az alkotók érdekeit is képviseli (legalábbis az alapítók szándékai szerint) ezért kidolgozott egy díjtáblát, amely a piaci viszonyokhoz igazítva tartalmazza a nyomtatott és elektronikus sajtóban dolgozó szerzők, szerkesztők, fotósok, karikaturisták, korrektorok bérezését. A MUOSZ táblázata természetesen csak ajánlás, az elméletileg méltányos honoráriumot mutatja. S tegyük hozzá, az ideálisat is, hiszen a legnagyobb magazinok közül is alig egy-kettő igazodik ezekhez, a legtöbb esetben hozzávetőleg a díjak felét, harmadát fizetik ki az alkotóknak.

Egy jegyzet, glossza, szórakoztató anyag (vagyis nem tudósítás, hanem szubjektív műfaj) flekkdíja tízezernél nagyobb, de ötvenezernél kisebb példányszámú lap esetében például 5400 Ft. Ezt az összeget viszont csak elméletben lehet megkeresni, a hasonló példányszámú hetilapok, regionális napilapok a legritkább esetben tudják, akarják ezt követni. Az internetes orgánumok meg pláne nem. Az elektronikusan írott sajtó ráadásul nehezebb helyzetben van, mint a nyomtatott, hiszen egy netes magazin, amennyiben nem kínál extra szolgáltatásokat (társkereső, zeneletöltés, olcsó sms-küldési lehetőség), csak a reklámbevételekre támaszkodhat, amik pedig a világhálós lappiac legfelső szegmensénél bizonyulnak csak elégnek a munkatársak tisztességes javadalmazására.

Itt a net, rettenet!

Annak ellenére igaz ez, hogy a közhiedelem szerint a jövő az internetes médiáé. A statisztikák ezt alá is támasztják, egy 2005-ös adat szerint például az összes napilap példányszáma visszaesett, míg a vezető netes portálok látogatottsága évről évre növekszik. Kivételt a bulvársajtó termékei jelentenek, bár közülük is csupán a Blikk tudta feljebb tornázni példányszámát az elmúlt években. Érdekes megfigyelés ugyanakkor, hogy a hetilapok esetében nem tapasztalható ilyen radikális visszaesés, sőt, a legtöbbjük stagnál. Ennek oka lehet egyfelől, hogy egy részük egy-egy témára szakmára, hobbira fókuszál, így pótolhatatlan forrás marad, másfelől – a politikai, közéleti hetilapok esetében – nem a napi aktualitás a fő szempont, inkább az elemző, értékelő műfajra összpontosítanak.

Az internetes média előretörése tehát az írói szakma devalválódásának második mozgatórugója az alulfizetettség mellett, bár a kettő szervesen összefügg, hiszen korunk újságolvasója inkább betölti az Indexet, vagy az Origot otthon, mintsem az utcai trafikban vásároljon egy napilapot. A fenti statisztikák azonban azt mutatják, hogy végelegesen nem törlik el a hagyományos újságolvasási szokásokat a netes orgánumok, legfeljebb átalakítják azokat (jelentősen csökkentve a nyomtatott sajtó példányszámát.)

A világhálónál maradva érdemes a figyelemre a szakma által is nehezen meghatározható, ugyanakkor az utóbbi években egyre jobban kitapintható webkettő-jelenség. Ennek lényege, hogy a hagyományos egyirányú kommunikáció (megjelenik egy cikk, az olvasók elolvassák és ezzel vége is a lap és a befogadó kapcsolatának) visszacsatolásossá válik, illetve a fent részletezett kiegészítő szolgáltatásokkal bővül. Vagyis az újságolvasás „árukapcsolásos alapon” egyéb tevékenységekkel (fórumozás, közösségi szájtokon barangolás, ingyenes sms-küldés) egészül ki, interaktívvá válik.
@@
Blogikus következmények

Ám ahogy a mondás tartja, a forradalom felfalja saját gyermekeit, és ez igaz az internetes média világára is, ugyanis a magukat hivatalos hírportáloknak tekintő orgánumok sem lehetnek maradéktalanul elégedettek a digitális forradalom tendenciáival, sőt. Az utóbbi években ugyanis egyre erőteljesebben jelenik meg a blogszféra, vagyis a videókkal, hanganyagokkal feldúsított köznaplók tömege. A blogszféra a világháló undergroundjának számított egészen az elmúlt évekig, ám ma már feltört az élvonalba. Ezt jelzi, hogy számos webnapló ma már alternatív hírforrássá vált, hiszen stílusuk, néha profi újságírókat megszégyenítő oknyomozásuk hihetetlen népszerűséget kölcsönöz nekik. Nem ritka, hogy a legolvasottabb blogok a maguk pár tízezres látogatottságukkal leköröznek hivatalos híroldalakat is.

A blogszféra nemcsak rendkívüli népszerűsége miatt járul hozzá a hagyományos újságírói munka leértékelődéséhez (ez igaz egyébként a híroldalakra is), hanem a közelmúlt tragikus tüntetései megmutatták, hogy a hatóságok sem tudják, akarják megkülönböztetni a hivatásos zsurnalisztákat az internetes naplókészítőktől. A brutális oszlatások után például a rendőrség illetékesei azzal indokolták balkáni eljárásukat, hogy honnan tudhatták volna, nem kalandvágyó blogírók voltak-e a sajtó képviselőiként bemutatkozók. (Más kérdés, hogy azokban az esetekben, amikor előkerültek az újságíró igazolványok, szerkesztőségi igazolások, ugyanúgy jártak el a rendőrök: ez is aláhúzza a szakma társadalmi alábecsültségét.)

Mi van a moziban?

Nem jobb a helyzet a filmek világában sem. Ahogy Lovas Balázs és Krigler Gábor rendezők, filmszakértők is elmondták, egész egyszerűen nincs igazi forgatókönyvíró-képzés ma Magyarországon, ez nagyban csorbítja a szakma megbecsültségét. Ráadásul a filmes kultúrát tekintve hazánk fényévekre van Hollywoodtól. S most nem a stúdiók, meg az előállított mozgóképek minőségére kell gondolni, hanem a forgatókönyvírás fejletlenségére. Nemcsak a képzés hiányzik, az a nagyon szűk hivatásos honoráriuma is elképesztően alacsony (pedig egy-egy film bevételeinek öt százaléka is a zsebükbe vándorolhat a tengerentúlon).

Amerikában komoly aggodalmakat okoz, ha a sikeresen futó sorozatok kiötlői sztrájkba lépnek, ahogy azt a tizenkétezer tagot számláló Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA) tette. Ez a szakmai tudatosság is hiánycikk nálunk. A WGA egyébként nemcsak a gázsik emeléséért demonstrál, hanem az internetes filmletöltések, a kalóz dvd-piac okozta jövedelemkiesés miatt is.

Magyarok vagyunk, tehát megosztottak

Az amerikai filmesek tudatossága nyomán lépjünk vissza a hazai helyzetre, ugyanis rákfenéje a honi újságíró-társadalomnak, hogy nem képes egységesen fellépni. A MUOSZ sem fog össze mindenkit, és ahogy szinte minden foglalkozás, a zsurnalisztika is átpolitizált, ebből kifolyólag pedig végletesen polarizált. Nem ritka, hogy a kollegialitást felülírják a politikai nézőpontok, ezért is kell örülni az eltérő oldalon álló sajtóorgánumok egy-egy közös akciójának. Ilyen volt Kármán Irén oknyomozó újságírónő megverése utáni gesztus, amikor egységesen nyilvánították ki szolidaritásukat a médiumok. Sajnálatos pikantériája az ügynek, hogy a rendőrség nyomozása hiteltelenítette az áldozat vallomását, de a gesztus jelképes értéke megmaradt.

Hasonló megosztottságot mutat az írótársadalom, amely szervezeti szinten is kétosztatú: a Szépírók Társasága tömöríti a Magyar Írószövetségből annak folyamatos állásfoglalásai, és túlzott politikai aktvitása miatt kilépett több száz tollforgatót.

Merre tovább?

Mi lehet a megoldás? Elsősorban egységesíteni kell az (újság)írói szakmát, olyan érdekszervezetet létrehozva, mely fontosabbnak tartja a szakmai szempontokat a politikai alapállásnál, és hatékonyan képes lobbizni a magasabb bérekért. Hazánkban is meg lehetne szervezni a csekély számú forgatókönyvírói szakmát, hiszen a Barátok közt vagy a Jóban, rosszban esetleges leállása, csúszása olyan óriási profitkiesést jelentene a tévéknek, amit egyetlen producer sem merne megkockáztatni.

Továbbá a szakma önvédelmi reflexének fejlesztése mellett tudomásul kell venni, hogy az internetes forradalom korszakát éljük, és az életben maradáshoz igazodni kell annak fejleményeihez. Érdemes megteremteni a hagyományos papírformátumú újságok világhálós hátterét, és – ahogy a legnagyobb magyar portál teszi – használni kell a blogszféra eszközeit is. Nem elhanyagolható a tüntetésekre, utcai megmozdulásokra tekintettel egy érdekegyeztetés a rendőrséggel. Végül, de nem utolsó sorban vissza kell csempészni a minőségi munka megbecsülését a szakmába, hiszen jelenleg az megy újságírónak, aki már a Mekiben sem tud elhelyezkedni.