2024. május 7. - Gizella

Igazgató lett a kapitány

Mezey György, a labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya lett az FC Fehérvár sportigazgatója - hangzott el a székesfehérvári klub hétfői sajtóbeszélgetésén.
2008. január 7. hétfő 14:43 - Hírextra

Mezey továbbra is a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetője marad, ám az intézmény és a fehérvári együttes között nem lesz szoros kapcsolat.

Az új vezetőedző, a szezon végéig aláíró Disztl László munkáját bátyja, Disztl Péter kapusedzőként, míg Bekő Balázs és Szabó György pályaedzőként segíti. A tréner hangsúlyozta: a Ligakupa elhódítására törnek, a bajnokságban pedig a jelenlegi kilencedikről az 5-7. helyre kívánnak előrelépni az idény végére.

Gál András Levente, a klub többségi tulajdonosa, a Futball Invest 2007 Zrt. képviselője elmondta: hétfőtől a Fehérvár FC Kft. adósságrendezése, válságkonszolidációja, valamint a szakmai munka kettéválik. Az új menedzsment azon dolgozik, hogy kivásárolja a kistulajdonosokat, elszámoltassa a korábbi felügyelő bizottságot, s polgári jogi úton részt kíván venni abban a büntetőperben, mely a futballklubot működtető gazdasági társaság korábbi ügyvezetői ellen indult adócsalás és más bűncselekmények vádjával. A licenc visszaszerzésének érdekében minden hiánypótlást leadtak, s várják a testület döntését.

A klub még december 21-én azt közölte, hogy a Fehérvár FC Kft. vesztesége - december 13-i állapot szerint - egymilliárd forintra tehető, melyből 258 millió a 2006-os időszakra datálható. Az APEH felé 151 millió forintos tartozása volt a klubnak, a játékosoknak 7,5 millió, az alkalmazottaknak 11 millió, a könyvvizsgálónak 2,5 millió forintot kellett volna már korábban kifizetnie a futballklubot működtető gazdasági társaságnak. A Fehérvár FC Kft. konszolidációját szem előtt tartva a 82 százalékot birtokló Futball Invest 2007 Zrt. 66 millió forint kifizetésével stabilizálta a helyzetet, az alkalmazottak és a játékosok munkabér-hátralékait rendezte.

A február elsején munkába álló új ügyvezető, Bérczy Balázs arról számolt be, hogy a játékosokkal egyenként tárgyalnak a folytatásról, majd hozzátette, olyan körülményeket akarnak teremteni Fehérváron, hogy a labdarúgóknak csakis a futballal kelljen foglalkozniuk.

Az FC Fehérvár tiszteletbeli társadalmi elnökének Kovács Ferencet választották, aki 1985-ben az UEFA Kupa döntőjéig vezette a Videoton SC-t. A 74. születésnapját éppen január 7-én ünneplő mesteredző figyelmeztetett: mindenki végezze a maga munkáját, akkor nem marad el az eredmény.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását